Mucsi Zoltán Kaszás Attila-díjas

Negyedik alkalommal adták át az elismerést a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.

A díjat egy évvel Kaszás Attila halála után, 2008-ban alapította Pokorni Zoltán, a budapesti XII. kerület Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke. Az alapítók szándéka szerint olyan színművész kaphatja meg - a pálytársak szavazatai alapján -, aki kiemelkedő művészi teljesítménye mellett a társulaton belül fontos közösségépítő szerepet vállal.

Mucsi Zoltán (fotó: Bárka Színház)

A díjat idén is nagyszabású gálaest keretében adták át, melynek bevételét a Közhasznú Alapítvány Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért támogatására fordítják. Mucsi Zoltán színházi elfoglaltásga miatt nem tudott rész venni a gálán, felesége vette át a díjat. A gálaműsoron felléptek Kaszás Attila művészbarátai, valamint a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a szolnoki Szigligeti Színház és a veszprémi Petőfi Színház művészei.

A Kaszás Attila-díjat eddig Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze, valamint Nemes Levente és Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagjai kapták meg a szakma döntése alapján.

Az idei díjazottat számos filmben és színházi bemutatón láthatta a közönség. Mucsi Zoltán két évtizedig a szolnoki társulatban dolgozott, majd rövid szabadúszás és németországi szereplés után 1997-ben a Bárka Színházhoz szerződött. 2002-től a Krétakör tagja volt, melynek feloszlása után 2008-ban visszaszerződött a Bárkába.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG