Nem érkezett pályázat a Mikroszkóp hasznosítására

A július 22-én lejárt határidőt nem hosszabbítják meg, hanem más megoldást keres a Fővárosi Önkormányzat.

A Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságán az MTI érdeklődésére pénteken elmondták, hogy mivel a felhívásra péntek délelőtt nem érkezett pályázat, nem várnak kandidálókra, hanem a főváros vezetése más megoldást keres, amiről a közgyűlés várhatóan ősz elején dönt.

A Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő Mikroszkóp Színpad nonprofit kft. üzletrészének értékesítésére és a kft. által használt helyiségek bérletére a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. hirdetett nyilvános pályázatot június végén. Az ajánlatokat péntek délelőtt kellett benyújtani. 

A június 6-i évadzáró társulati ülésen Verebes István igazgató - aki a pénzügyi keret szűkösségére hivatkozva 2010. december 1-jén adta be felmondását - azt mondta, működőképesen adja át a Kabaré 24-et (a korábbi Mikroszkóp Színpadot), a színháznak nincs tartozása.

Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes korábban elmondta: azután döntöttek hasznosítási pályázat kiírásáról, hogy Verebes István csupán az évad végéig vállalta az intézmény vezetését, és több támogatást egy új igazgatónak sem tudna biztosítani a főváros. Hangsúlyozta, hogy az épületben mindenképpen kulturális intézmény működik a továbbiakban is, ám nem feltétlenül színház.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG