Négy díjat kapott a Pintér Béla és Társulata Rijekában

A Gyévuska című, 2003-ban bemutatott előaádsért díjat kapott Pintér Béla, Darvas Benedek, Horgas Péter és Benedek Mari.

Fotó: Pintér Béla és Társulata

Gyévuska

 Sikeres vendégjátékokkal indult a Pintér Béla és Társulata egy hónapos turnéja. Az első állomás Lille volt, ahol a Korcsula című produkció a 2007-es francia vendégszereplés után (Nancy) ismét elnyerte a francia közönség tetszését az East Winds fesztiválnak helyet adó Theatre du Nord-ban. Lille-ből Rijekába utazott a társulat, ahol a 16. Nemzetközi Stúdió Színházak Fesztiválján a Gyévuska című előadás szintén nagy sikert aratott a horvát közönség előtt.

A rijekai fesztivál versenyprogramjában olyan neves rendezők produkciói mellett lépett fel a társulat mint a litván Korsunovas vagy a berlini Frank Castorf. A szakmai zsűri négy kategóriában is kiemelkedőnek találta a Gyévuska című előadást. A legjobb zenéért Darvas Benedek, a legjobb jelmezért Benedek Mari, a legjobb díszletért Horgas Péter nyerte el a horvát fesztivál elismeréseit. Pintér Bélának egy különdíjat hozott létre a zsűri "új színházi forma alkotásáért".

A Pintér Béla és Társulata május 16-án Dijonban folytatja turnéját, ahol a Parasztoperát a 2007-es nancy-i, majd a 2008-as párizsi fellépés után ismét francia közönség látja.  

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG