Premierek és vendégjátékok hónapja

Két bemutatóval és három vendégjátékkal várja közönségét a Nemzeti Színház februárban, emellett rendhagyó szakmai programot, íróbörzét is tartanak.

A tanítónő című klasszikust Novák Eszter rendezésében mutatják be a nagyszínpadon február 3-án. Bródy Sándor száz éve írt "falusi életképe" ma is minden elemében ismerős: a korrupció, a zaklatás, az álszent gőg, irigység, unalom - minden olyan, mint ma, de még a boldog békeidők finomabb árnyalataival. Tóth Flóra szerepében egy fiatal egyetemista, Szilágyi Csenge debütál. Ulrich Hub Náthán gyermekei című művének magyarországi bemutatóját február 4-én tartják a Gobbi Hilda Színpadon. Az ifjúsági előadás, amely 12 és 16 éves kor között ajánlott, a bibliai Náthán és családja történetét próbálja közérthetően, a fiatalok számára megragadhatóan értelmezni és előadni. A vallási hovatartozás, a hitek egymás mellettiségének lehetőségeit vizsgálja az előadás Kulka János főszereplésével, Gigor Attila rendezésében. Az ifjúsági előadáshoz drámapedagógiai foglalkozás is kapcsolódik, amelyre az iskolák a Nemzeti Színház közönségszervezésén jelentkezhetnek.

A Nemzeti Színház épülete

A Nemzeti Színház továbbra is fontos feladatának tartja a kortárs magyar dráma ügyének támogatását, ezért február 6-án rendhagyó szakmai programot, Dorottya-napi íróbörzét szerveznek drámaírók, színházvezetők, dramaturgok és színházi rendezők számára. A rendezvénnyel szeretnék elősegíteni a kortárs magyar színpadi művek és a színházi szakemberek találkozását. A Dorottya-napi íróbörzét megelőzte a színház felhívása, amelyben megkeresték a drámaírókat és a magyarországi színházak igazgatóit és dramaturgjait, hogy vegyenek részt az eseményen, illetve, hogy küldjék el féltve őrzött kincseiket. A beérkezett majdnem félszáz alkotásból csak egy tucatnyit tudnak "megcsillantani" az idő rövidsége miatt, de a szervezők remélik, hogy író és színházvezető, színházi szakember randevújából egy majdani előadás lehetősége bontakozik ki.  A Színházi Dramaturgok Céhével közös szervezésben a Nemzeti Színház Kaszás Attila Teremében február 6-án 15 órakor kezdődő íróbörze házigazdája Udvaros Dorottya és Alföldi Róbert lesz. Az eseményen Gyimesi László Saturnalia avagy kölcsönkenyér visszajár, Háy János Főszereplő a halál, Kiss Judit Ágnes La Machísima, Maros András-Szálinger Balázs Phil Collins, Méhes Károly Alvás helyett, Thuróczy Katalin Cimrman Magyarországon, Vörös István Faust, Závada Pál A koronatanú című művéből és Darvasi László egy alkotásából hangzanak el részletek. Az íróbörzén Bánfalvi Eszter, Hevér Gábor, Hollósi Frigyes, Kulka János, Makranczi Zalán, Martinovics Dorina, Mészáros Piroska, Molnár Piroska, Murányi Tünde, Nagy Mari, Radnay Csilla, Rába Roland és Újvári Zoltán lép színpadra.

Februárban három vendégjátékra is sor kerül: a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata Jordán Tamással a főszerepben Az ügynök halálát játssza február 28-án, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata repertoárjából a Bányavirág és a Platonov című előadás lesz látható február 18-án és 19-én a Nemzeti Színházban.

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG