Rátóti Zoltán a jövő évad terveiről

Új rendezőkkel és művészeti munkatársakkal, ám még mindig a felújításra szoruló épületben kezdi a jövő évadot a kaposvári színház.

Új rendezőkkel, dramaturggal, művészeti munkatárssal frissülve, ám az eredeti tervektől eltérően továbbra is a már-már halaszthatatlanul felújításra szoruló épületben tartja meg a jövő évadban is az előadásokat a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata - mondta Rátóti Zoltán, a színház igazgatója.

A nagyszínpadon öt felnőtt és két gyerek, a stúdióban pedig három bemutatót terveznek, köztük Tim Carroll, a londoni Globe színház egykori igazgatójának a rendezésében egy még el nem döntött Shakespeare-darabot, karácsony előtt pedig egy ősbemutatót, Háy János és Lovasi András zenés darabját, amelyről sem részleteket, sem címet egyelőre nem lehet tudni.

Annyi azonban bizonyos, hogy művészeti munkatársként, "jobb kézként" Bérczes László lesz Rátóti segítségére. Bérczes jelenleg a Bárka Színház művészeti vezetője, és marad is a színháznál. Az eddig betöltetlen dramaturgi posztot Németh Virág kapja, és nyolc, köztük több fiatal rendező is bemutatkozik majd Kaposváron.

A jövő évad tehát nem a felújítás, hanem a tartalmi megújulás jegyében telik - jelezte Rátóti Zoltán, utalva ezzel arra, hogy az évek óta húzódó, egyre rosszabb állapotban lévő épület felújítása a tervekkel és reményekkel ellentétben mégsem kezdődhet el. Mint mondta, egy évet még biztosan kibírnak, de hosszú távon a helyzet tarthatatlan.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG