Rázga Miklós a Pécsi Nemzeti Színház új igazgatója

Rázga Miklós színművészt lett a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, így döntött a város közgyűlése.

A testület egyhangú döntést hozott. Az új direktor Balikó Tamást váltja a poszton, tisztségét február 16-tól öt éven át töltheti be.

Nagy Csaba, Pécs fideszes alpolgármestere Rázga Miklós megválasztását azzal indokolta, hogy a színművész hosszú évek óta dolgozik a Pécsi Nemzeti Színházban, ismeri a várost, az itt élőket és a társulatot. "Fontos szempont volt az is, hogy vállalta a színház zenei tagozatának megújítását, és pályázatában az elvárásoknak megfelelően hangsúlyos elemet kapott a balett tagozat megerősítése" - tette hozzá.

Rázga Miklós (fotó: Pécsi Nemzeti Színház)

Rázga Miklós azt mondta, mint minden színházigazgató, ő is egy jó és szerethető színházat szeretne irányítani. Kitért arra, hogy a nézőszámot a kamaraszínház nagyobb kihasználtságával szeretné növelni. A repertoár kialakításában nagy figyelmet fordít majd a családi produkciókra, a pedagógusokkal együttműködésben pedig beavatószínházi előadásokkal jelentkeznek az iskolai irodalomórák keretében. Az operatagozatot Gulyás Dénes operaénekes segítségével tenné hangsúlyosabbá a következő években.

A sajtótájékoztatón felmerült a színház rekonstrukciójának kérdése. Nagy Csaba azt mondta, a városnak jelenleg nincs másfél milliárd forintja az intézmény teljes rekonstrukciójára, viszont a karbantartások keretében minden évben több tízmillió forintot szánnak különböző felújításokra. Az idei POSzT-ra megújul a színház erkélye, rendbeteszik a zenekari árkot, és megszüntetik a beázásokat.

A színházigazgatói posztra korábban Balikó Tamás mellett Dörner György, Rázga Miklós, Márton András színművész, valamint Béres Attila és Rusznyák Gábor rendező pályázott. Mind a hat jelentkezés érvényes volt, és bár a szakmai előkészítő bizottság Balikó Tamás és Márton András pályázatát részesítette előnyben, a város kulturális bizottságának támogatását egyikük sem nyerte el, ahogy a közgyűlését sem.

A közelmúltban meghirdetett újabb pályázaton heten indultak: Balikó Tamás, Dörner György, Márton András, Moravecz Levente, Rázga Miklós, Rusznyák Gábor és egy, az adatai titkos kezelését kérő, Moira néven jelentkező művész.

Balikó Tamás a végső döntés előtt visszavonta pályázatát.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG