Román turnén a Maladype

Bukarestben és Sepsiszentgyörgyön látható az Übü király.

Az Übü király Alfred Jarry főműve, eredetileg - egy rennes-i gimnáziumban írt - diákbohózat. Hébert úr, Jarry fizikatanára és vitriolos gúnyolódásainak örök céltáblája lett az Übü-figura magja, belőle teremtett tizenöt éves fejjel egy világirodalmi alakot: az olykor ocsmány, hálátlan, gyáva, kapzsi, gyilkos és zsarnok, olykor gyermekien amorális Übüt, akinek az emberiség nagy jellemcsarnokában van a helye. Általa állítja pellengérre egy valószerűtlen, képzeletbeli Lengyelországban az ostoba önkényt, a közönségességet, a nyárspolgári, bürokratikus hatalmi tébolyt. És bár a darab 1896-ban, első, botrányos bemutatásakor még túlzónak tűnt, a történelem később olyan bősz Übüket produkált, akik mellett Jarry Übü papája minden rémséges tette ellenére is elbújhat. Jarry műve szokatlan vegyüléke a tiszta színháznak, a nonszensznek és a mítosznak - apokaliptikus bohóckodás.

Übü király - Tompa Ádám, Lendváczky Zoltán, Orosz Ákos, Páll Zsolt (Maladype - fotó: SzoFi)

November 5-én a bukaresti a Teatrul Act színházban, november 7-én pedig Sepsiszentgyörgyön játssza a Maladype Színház a Balázs Zoltán rendezte előadást.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG