Serban, Ibsen, Kolozsvár

Lehet-e ideálok nélkül élni? - veti fel Henrik Ibsen a kérdést a Hedda Gabler című drámában, amelyet Andrei Şerban rendezésében láthat a Kolozsvári Állami Magyar Színház közönsége.

Ibsen szereplői képtelenek elfogadni középszerűségüket. Egyedül Hedda tud hazugságaikról és képmutatásukról, de mivel önmagát nem ismeri, vagy arisztokratikus arroganciával viszonyul mindenhez, vagy pedig olyan, mint egy hamis ideálokra építő világban eltévedt gyermek. Hedda fokozatosan egy narcisztikus illúzió áldozata lesz: azt képzeli, hogy mindenki fölött áll, és közben egyre elszigeteltebbé válik, képtelen lesz valódi kapcsolatok kialakítására.

Az ezredes édesapa merev nevelése, az előítéletek, a konformizmus mind akadályt jelentenek számára. Passzív marad, nem tud elszakadni a múltjától. Hideg cinizmusa alatt viszont veszélyesen égő láng lobog. A valóság arculcsapásként hat rá. A többiektől eltérően nem próbál alkalmazkodni, hanem a fantázia és az illúziók titkos világába menekül, mígnem az egész építmény összeomlik. Az őszinteség, a nemes jellem, a morális tisztaság iránti igénye fokozatosan eltűnik, és Nórával ellentétben nincs mersze kitörni, hanem tragikus módon a saját maga alkotta kényszerpályára lép.

Hedda egyszerre vallja magát vétkesnek és tisztának. A személyiség kétértelműségét emberi viszonyok közepette kell megítélnünk, nem pedig egyedi esetként, és ilyen értelemben nem hinném, hogy az lenne a hangsúlyos a darabban, hogy egy férfiközpontú társadalomban a nők védelemre szorulnak; Ibsen nem tekintette Heddát áldozatnak, ahogy hagyományosan értelmezni szokták (mint egy női Jágót, akit a féltékenység űz). Hedda depressziós lesz, minekutána felfedezi, hogy minden, ami körülveszi középszerű, hamis és nyomorúságos.

Egy olyan világban, ahol gazdasági válság van, ahol másról sincs szó, mint a pénz által történő szabadulásról, ahol az emberek a társadalmi státusz elvesztésének a félelmében élnek, ahol mindent az anyagi érdekek határoznak meg, ahonnan hiányzik a szeretet, a házastársi kapcsolatok pedig katasztrofálisak, a szereplők számára nem marad más hátra, mint ezekben az álértékekben keresni az élet értelmét. A mai ember tükörképei ők, a beteljesületlen emberi teljesítőképesség drámáját mutatják fel. A darab kérdése: lehet-e élni ideálok nélkül?

Andrei Serban rendező nem először dolgozott a kolozsvári társulattal, a Ványa bácsi, valamint a Suttogások és sikolyok számos díjat, elismerést nyertek. A közönség a január 23-i és 24-i bemutatók előtt nyilvános főpróbákon tekinthetett be a próbafolyamatba. A címszerepben Kézdi Imolát, Jörgen Tesman szerepében Bogdán Zsoltot láthatja a közönség. Elvstednét Györgyjakab Enikő és Pethő Anikó játssza, Brack bíró Hatházi András, Lövborg Szűcs Ervin, Juliane Tesman Varga Csilla, Berte pedig Csutak Réka. Az előadás díszlet- és jelmezterve Carmencita Brojboiu munkája, dramaturgként Bíró Eszter segítette a rendezőt. A szövegadaptációt Andrei Şerban mellett Daniela Dima jegyzi.