Szabó György nem lesz az új csapatban

Bozsik Yvette meghívta csapatába a Trafó jelenlegi vezetőjét, de ő még nem tudja, hol folytatja a jövőben.

Bozsik Yvette-et január közepén nevezte ki a főpolgármester július 1-jei hatállyal 5 évre a Trafó élére. A táncművész-koreográfus kinevezésekor azt nyilatkozta, hogy az intézményt 13 éven át vezető Szabó Györgyöt is szívesen a csapatában tudná nemzetközi tanácsadóként. Mint Szabó György - aki szintén pályázott az igazgatói posztra - elmondta,  hivatalosan is visszautasította a felkérést. Indoklásként utalt arra: Bozsik Yvette részéről korábban elhangzott, hogy egyfajta "ízlésterror" érvényesül a Trafóban. Ezek után nem látja értelmét annak, hogy része legyen az új csapatnak.

A Trafó épülete

A jövőről szólva megjegyezte: egyelőre Trafó-beli feladataira koncentrál, azt, hogy hol folytatja a munkát, még nem tudja. "Lehet, hogy a szakmán kívül, lehet, hogy a szakmán belül, lehet, hogy országhatáron kívül, lehet, hogy országhatáron belül" - fogalmazott, hozzátéve: örülne, ha azt a speciális tudást, ismeretanyagot, amelyet az elmúlt 33 év alatt felhalmozott, a jövőben is hasznosíthatná. Arra a kérdésre, hogy erre hol látna lehetőséget, úgy válaszolt: lényegében egyetlen ilyen rendezvény van Magyarországon, és ez a Budapesti Őszi Fesztivál.

A Trafó ügyvezető igazgatói posztját elnyerő Bozsik Yvette kinevezésekor azt nyilatkozta, hogy meg akarja tartani a Trafó jelenlegi profilját, azonban néhány területen nyitottabbá tenné a budapesti kulturális intézményt. Pályázatában a Trafó művészeti igazgatójaként Horváth Csaba koreográfust, a Forte Társulat művészeti vezetőjét jelölte meg. Mint mondta, a teljes csapat a következő fél év alatt áll fel, ám számít a mostani stábra is, nem szeretne nagy váltást.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG