Szarajevóban a kolozsvári Leonce és Léna

A Tompa Gábor rendezte előadást a MESS színházi fesztiválon mutatják be október 7-én. Az előadást már Budapesten is láthatta a közönség, és szerepelt a Pécsi Országos Színházi Találkozó programjában is.

Az október első két hetében immár 51. alkalommal megszervezett MESS Szarajevói Nemzetközi Színházi Fesztiválon több mint ötven produkciót láthat a világ minden pontjáról a közönség.

Bodolai Balázs, Viola Gábor - Leonce és Léna - Kolozsvári Állami Magyar Színház
Galéria megnyitása

Leonce és Léna - galéria

"A több mint nyolcvan apró államból álló Németország idején íródott Leonce és Léna a drámairodalom első, az emberi gondolkodás és beszéd széthúzásához vezető, elszemélytelenítő mechanizmusról szóló remake-je, olyan vígjáték, amelyben a szereplők eljátszanak és csintalan gyerekként megrongálják halálgép-játékszereiket, hogy megtalálhassák saját szabadságukat"- mondta Georg Büchner drámájáról Tompa Gábor.

A Román Színházi Szövetség (UNITER) a 2010-es évben három díjra is felterjesztette az előadást, köztük a legjobb előadás díjára, és Valerio szerepéért a legjobb férfi mellékszereplő díjában részesítette Viola Gábort. Ugyanakkor Carmencita Brojboiu jelmeztervezőt az UNITER-jelölés mellett a Színházi Kritikusok Céhe díjára is felterjesztették.

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG