Színházi világnap a Katonában

Jubileumi előadásokkal, nyílt próbával és ajándékokkal várja nézőit a Katona József Színház!

Március 26-án és 27-én a Színházi Világnap alkalmából különleges hétvégére készül a Katona József Színház. Két, 2004-ben bemutatott produkció, az Ivanov és a Koccanás is ezen a hétvégén ünnepli 150. előadását!

Ebből az alkalomból kivételes akcióval kedveskedik a színház azoknak, akik mindkét jubileumi előadásra jegyet váltanak. Minden vásárló, aki február 21. után vált jegyet az előadásokra, a Csendet akarok március 26-i, illetve a Mennyekbe Vágtató Prolibusz március 27-i előadásaira ajándék jegyet kap.

ivanov_katonajozsefszinhaz_foto_SzilagyiLenke.jpg

A Zsámbéki Gábor rendezésében még 2004 januárjában bemutatott Spiró dráma főszerepeiben Ónodi Eszter, Gáspár Sándor m.v., Bezerédi Zoltán és Mészáros Béla láthatók, míg az Ascher Tamás rendezte, rendkívüli nemzetközi sikernek és elismerésnek örvendő Ivanov című előadás főbb szerepeit Fekete Ernő, Máté Gábor, Tóth Ildikó és Szandtner Anna alakítják. Ünnepeljék velük a két produkció közös jubileumát!

A hétvégén ezen kívül a Nordost című készülő produkció nyílt próbáját tekinthetik meg az érdeklődők 26-án, szombat délelőtt 11 órától a Kamrában, illetve mindkét nap dél és este 10 óra között kedvezménnyel vásárolhatnak jegyet áprilisi előadásaikra a színház jegypénztárában, ahol Katonás művészek várják a betérő vendégeket.

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG