Színjátszós önkénteseket keres a Bátor Tábor

A 2012 nyarán megrendezendő tíznapos táborokba 2012. február 19-ig várják a húsz év feletti önkéntesek jelentkezését.

A Bátor Tábor Alapítvány 2001 óta valósítja meg ingyenes élményterápiás táborait daganatos és cukorbeteg gyerekeknek. Évente 460 gyerek táborozik velük, mintegy 450 önkéntes közreműködésével. A Bátor Tábor nem a betegségről vagy a korlátokról szól, hanem az életről, a lehetőségekről és az összetartozásról. A tábor programjai sikerélményt nyújtanak a gyerekeknek, ami növeli önbizalmukat és önértékelésüket, ezáltal megerősödve, bátrabban térhetnek vissza a hétköznapokba.

Bátor Tábor

A tábor mozgatórugói az önkéntesek (tábori néven cimborák). Feladatuk a vidám, bátorító atmoszféra megteremtése, és színvonalas programok szervezése a gyermekek számára. A szervezők kiemelten keresnek Színjátszás programra olyan önkénteseket, akik szeretnek nevetni és nevettetni, szívesen vezetnek játékos foglalkozásokat, illetve, tudásukkal, tapasztalataikkal, kreativitásukkal színesítenék a táborban részt vevő gyerekek nappali és esti programjait.

Röviden a Színjátszás programról: Minden gyerek szívesen bújik szerepbe és próbálja ki, milyen királylánynak, buszsofőrnek vagy bűvésznek lenni. Egyesek bátrabbak, mások akkor oldódnak fel, ha már elvarázsolódtak egy mesevilágba. A színjátszás foglalkozás az, ahol a gyerekek kisebb játékokon keresztül eljutnak saját fantáziavilágukba. Drámás játékokkal és a hatalmas jelmezraktár segítségével a csoport létrehoz egy közös világot és egy rövid, képzeletbeli utazást tesz, ahol mindenki kipróbálhat valamit, amit még előtte nem. "Irigylem a tábor telekszomszédait… mert az ő földjük a CSODÁ-val határos!" (Andi, 14 éves táborozó)

Jelentkezni a Bátor Tábor honlapján lehet.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG