A fennálló anyagi és jogi kötelezettségek teljes körű rendezése után venné át Nyíregyháza az eddig a megyei önkormányzat által fenntartott Móricz Zsigmond Színházat. Békéscsabán szintén a város veszi át a Jókai Színház vezetését a megyétől. A budapesti Játékszín teljes állami támogatásának megvonásáról döntött a NEFMI.
Seszták Oszkár, a megyei önkormányzat fideszes elnöke a teátrum szerdai, rendkívüli társulati ülésén elmondta: a nemrég elfogadott önkormányzati törvény megváltoztatja a helyhatóságok feladatkörét, mivel intézményeiket jövő évtől az állam, illetve a megyei kormányhivatalok veszik át, a nyíregyházi színház esetében azonban a fenntartói jogokat várhatóan a város fogja gyakorolni. Nyíregyháza szeretné átvenni a színházat, az ezzel kapcsolatos szándéknyilatkozatot már elfogadta a város közgyűlése, a végleges döntéshez azonban rendezni kell a színház anyagi és jogi helyzetét - mondta Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a megyeszékhely polgármestere a társulati ülésen. A helyhatóság vezetője emlékeztetett: csak november 30-án derült ki, hogy az intézmény 2012. januárjától nem a megyei kormányhivatalhoz, hanem a városhoz kerül át. A szoros határidő mellett viszont a nagyobb gondot az jelentheti, hogy a teátrum idén 116 millió forint állami támogatást nem kapott meg, amely összeg így hiányzik a mintegy 600 millió forintos költségvetésből. Az intézmény beszállítói tartozásainak összege meghaladja a 99 millió forintot, amelynek csaknem felét a színészház felújításával kapcsolatos költségek teszik ki - tette hozzá a városvezető. Kovács Ferenc szerint az intézmény városi fenntartásba történő átvételhez előbb a fennálló tartozásokat szükséges rendezni, majd a zavartalan működéshez a város önrésze mellett az állami forrást is biztosítani kell. Azt, hogy ki fogja kifizetni az adósságot, egyelőre nem tudni. Sok a megválaszolatlan kérdés, de a társulat jövője érdekében szeretnénk ezeket megfelelően rendezni - hangsúlyozta Nyíregyháza polgármestere, aki kedvezőtlen jelnek nevezte, hogy az ügyben eddig két és fél hónap alatt nem történt érdemi előrelépés. A társulat a fennálló financiális problémák ellenére hittel és alázattal dolgozik tovább - mondta Tasnádi Csaba, a színház igazgatója. A direktor hozzátette: a döntéshozóknak remélhetőleg fontos lesz, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is működjön színház. Két nappal később Békéscsabán a pénteki közgyűlés arról határozott, hogy a város ugyancsak átveszi a Jókai Színházat a megyétől. A megyei közgyűlés átadta a színházat, melyet 2012. január 1-től működtet fenntartóként a város. Vantara Gyula (Fidesz) polgármester a szombati sajtótájékoztatón elmondta: a finanszírozásról még folynak az egyeztetések, de a tervek szerint az eddigi színvonalon és létszámmal működtetnék tovább a teátrumot.
Egymást követik a budapesti színházak támogatásának megvonásáról szóló hírek is. A Budapesti Operettszínház februári premierje helyett egy a magyar borról szóló vigadalmi gálát mutat be majd jövőre. A bemutatók cseréjére Kerényi Miklós Gábor főigazgató szerint azért van szükség, mert 2012-re a főváros részéről nem számíthat anyagi támogatásra a színház, és központi támogatásuk is csökken. A Concerto Budapest évek óta tartó komoly finanszírozási problémái végső pontra értek: Keller András zeneigazgató a zenekar megszüntetése illetve támogatása ügyében fogalmazott nyílt levelét itt olvashatják. Továbbra is bizonytalan a Magyar Színház helyzete, nem tudni, fenntartót vált-e és mekkora költségvetésből is gazdálkodhat 2012-ben. A nehézségek ellenére azonban öt bemutatót tartanak az évadban, és Őze Áron igazgató a színház újrapozícionálásán, átalakításán dolgozik. "A 2011-es esztendő arra készített fel, hogy improvizálnom kell néha napról napra, átstrukturálnom egy egész évadtervet" - mondta Őze Áron, hozzáfűzve, hogy három bemutatót kellett lemondania és emiatt a művészeti igazgatóval is elváltak útjaik. Őze Áron emlékeztetett arra, hogy két éve, a színház vezetésére kiírt pályázat megjelenése előtt az intézmény állami támogatása 800 millió forint volt, a pályázati kiírásban 650 millió forint szerepelt, jelenleg pedig 540 millió forintot kapnak a fenntartótól. Hozzátette, hogy a minisztérium - más állami fenntartású intézményeihez hasonlóan - a Magyar Színháznál is azonnali létszámcsökkentést rendelt el, a teátrum bérköltségének 20 százalékát veszíti el jövőre. Ez mintegy 40 fős csoportos létszámleépítést jelent.
A 168ora.hu szerint a Budapesti Operett-, a Madách és a Centrál Színháztól a fenntartó a támogatást szintén megvonni készül, és csupán az ingatlan bérleti díját utalja át ezen intézményeknek, amelyet a főváros egy az egyben visszakap. A szinhaz.hu értesülései szerint továbbá a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2012 január elsejétől megvonja a budapesti Játékszín teljes támogatását. Meg nem erősített információk szerint a Budapesti Kamaraszínházét is. Egyes elgondolások szerint a képlet feloldása az, hogy a Játékszínt és a Budapesti Kamaraszínház egy játszóhelyét a korábban említett, jelentős likviditási gondokkal küzdő Magyar Színházhoz kapcsolják, egy játszóhelyet viszont a fővárosi fenntartású Örkény István Színház kapna. Balázsovits Lajos, a Játékszín igazgatója egyelőre nem kívánt nyilatkozni ez ügyben, de december 21-ére sajtótájékoztatót hirdetett, és egyben rendkívüli társulati ülést is tart. A Fidelio.hu a társulat szerdai üléséről beszámol.


(kzs)
Fidelio/MTI
2 Hozzászólás
Elküldöm































http://kultura.hu/main.php?folderID=911&articleID=320947&ctag=articlelist&iid=1
- ez a topik gyorsan virágba szökkenhet. Reform és művészet alcímmel.
vegyük csak: 47Omillió forintot nyernek ezzel. Nost ezt az aprópénzt egy széltolókálmán egy pillanat alatt lenyeli. MIndenhol büszkén mondják, hogy milyen pusztító lépéssel mekkora megtakarítást nyernek, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy ezt vagy azt a megtakarítást ki lopja el AZONNYOMBAN.
Bezárják az ovodákat/szinházakat/ / zenekarokat stb. (tetszés szerint folytatható a sor) - és abban a pillanatban hült helye van pénznek.
GPC-szel sem tudják követni a reform során megtakarított pénz nyomát.
Szomorú!Nagyon szomorúan olvastam,hogy már a kultúrát is csorbitják,töb színház nem,vagy kevesebb pénzt kap jövöre,borzasztó!lassan színházakat kell bezárni,mert nemtudnak fenn maradni,igy hogyan ismeri meg a színházi élményt bárki?legyen operett-musical-opera-színmü-dráma..stb?miért vesznek el kultúrális értékeinkböl?szép lassan minden tönkre megy Magyarországon...!ha vesznek el támogatást egyéb színházaktól,akkor miért kell az Erkel-színházra 3 milliárdot költeni?????nemzeti értékeinket védeni,kellene!!elsösorban a képviselöktöl vonnék meg több béren kivüli juttatásokat és akkor jutna pénz a kultúrára is....!nagyon sajnálom az operettszínházat,de minden ilyen intézményt is!sok-sok eröt,és kitartást!!!!!!ne adják fel,nem szabad!!!!