Továbbra is Kritikus Órák

Februárban kortárs drámák kerülnek terítékre a Színházi Kritikusok Céhének beszélgetéssorozatán a Nemzeti, az Örkény és a Szkéné Színházban

Színházi Kritikusok Céhe

A Színházi Kritikusok Céhe a közreműködő színházakkal és társulatokkal együtt februárban is szeretettel várja az érdeklődőket az előadások előtti és utáni közönségtalálkozókra, amelyeken egy-egy kritikus vezetésével a nézők az előadások alkotóival beszélgethetnek. A komoly múlttal rendelkező, eddig elsősorban az évente kiadott színházi díjairól ismert szakmai szervezet a Kritikus Óra (KO) címet viselő programsorozattal nagy hangsúlyt helyez a színházakkal és közönséggel való kommunikáció erősítésére. Ebben az évadban a KO mellett elindult a KB - Kritikus Bevezető is, mely az előadások előtti, ismeretterjesztő jellegű szakmai felvezető beszélgetés.

A Nemzeti Színház immár hagyományos KO és KB programjai ebben a hónapban a színház két új bemutatójához kapcsolódnak: hallgathatunk szakmai bevezetőt a Mohácsi testvérek új produkciója, az Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe című előadás előtt, és lesz közönségtalálkozó a Gothár Péter rendezte Esterházy-darab, az Én vagyok a Te után.

Ebben a hónapban lesz az idei évad első beszélgetése az Örkény Színházban, az Ascher Tamás rendezte Bohémélet című előadásról. És februárban újabb független társulatra irányítjuk a figyelmet: első ízben kerül megrendezésre Kritikus Óra a Pintér Béla Társulattal, Szutyok című előadásukat követően.

A februári program részletesen:

Február 20-án az Örkény Színházban Koltai Tamás vezet KO-beszélgetést a Bohémélet című előadást követően a rendező, Ascher Tamás és a színészek közreműködésével.

Február 26-án Nemzeti Színházban 18.15-től kezdődően Koltai Tamás tart Kritikus Bevezetőt Kovács Márton-Mohácsi István-Mohácsi János Egyszer élünk... című előadása előtt, az alkotók részvételével.

Február 27-én Csáki Judit vezet Kritikus Órát a Nemzeti Színházban a színészek közreműködésével Esterházy Péter Én vagyok a Te című darabjáról, melyet Gothár Péter rendez.

Február 27-én a Pintér Béla Társulat Szutyok című előadásáról Miklós Melánia beszélget a produkció rendezőjével és színészeivel a Szkéné Színházban.

További részletek a színházak honlapján és a Színházi Kritikusok Céhének weboldalán találhatók.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG