Új színházi játszóhely Szegeden

Az Újszegedi Rendezvényházban az idei évadban összesen öt felnőtteknek és három gyermekeknek szóló produkciót mutatnak be.

Az elmúlt néhány évben a Kassai Thália Színház több alkalommal is vendégszerepelt az Újszegedi Rendezvényházban, az épület idén befejeződött rekonstrukciója pedig lehetővé tette, hogy a központ állandó társulat nélküli, de visszatérő szereplőkkel dolgozó, befogadó teátrumként működjön - mondta Molnár Csaba igazgató a Színházi esték címet viselő sorozat műsorát bemutató hétfői sajtótájékoztatón.

A több, mint kétszáz férőhelyes színházterem aprócska, negyven négyzetméteres színpada elsősorban kamaradarabok, stúdiószínházi előadások bemutatását teszi lehetővé - tette hozzá az igazgató. Korognai Károly, a Színházi esték művészeti vezetője elmondta: az évad első produkciója az elmúlt évtized egyik legnagyobb szegedi színházi sikere, Egressy Zoltán Portugál című komédiája lesz. Szeptember végétől láthatja pedig a közönség az egyik legismertebb magyar kortárs szerző, Spiró György Prah című komédiáját.

Október végén mutatják be Martin McDonagh Leenane szépe című vígjátékát, melyet sokan az elmúlt húsz év legjobb színpadi művének tartanak. Az emberrabló és fogvatartottja kapcsolatát mutatja be John Fowles Lepkegyűjtő című thrillere, melyet január közepétől tűznek műsorra. Az évad utolsó premiere 2012 márciusában Korognai Károly egy vak és egy siket ember mély és elválaszthatatlan barátságának történetét feldolgozó Szabadon foglak című vígjátéka lesz.

Az Újszegedi Rendezvényházban olyan gyermekprodukciókat is bemutatnak majd, melyek közös ismertetőjegye, hogy a fiatal közönség nem csupán nézője, hanem interaktív szereplője is lesz az előadásoknak. A gyerekek többek között Levente Péterrel és Fabók Mariannal találkozhatnak majd az évadban.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG