Utcai jegyakció a megmentésért

A Budapesti Kamaraszínház művészei a Károly körúti jegyirodájuk előtt rendeznek akciót február 10-én 12 és 13 óra között a jegyek eladására, az előadások megmentésére.

Budapesti Kamaraszínház, Tivoli (fotó: Vajda Virág)

A Kamaraszínház jegyeinek többségére ezen a napon 50 százalékos engedményt adnak. A Budapesti Kamaraszínház Deák téri - a Károly körút 21. szám alatt található - jegyirodája előtt az előadások megmentése érdekében szervezett utcai akción a művészek megszólítják a járókelőket, Sándor György humorista, a társulat tagja meglepetéssel is készül. A teátrum művészei forró teával, forralt borral várják nézőiket, és ajánlják előadásaikat. A Budapesti Kamaraszínház a februári előadásokra szóló jegyeket csak január végén kezdhette árulni, miután a színház sorsa korábban bizonytalan volt. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) december közepén ugyanis arról értesítette a színház vezetését, hogy - a Játékszín mellett - a Budapesti Kamaraszínház támogatását is megvonja január 1-től. Január 25-én azonban a NEFMI azt közölte, hogy az évad végéig mégis biztosítja a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín működését. A döntés értelmében 2012 első félévére a Budapesti Kamaraszínház 147 millió forint támogatást kap, hogy befejezhesse az évadot. A második félévre azonban már - forrás hiányában - nem tud támogatást biztosítani a színház számára a NEFMI, amely tárgyalásokat folytat a fővárossal a két teátrum esetleges átadásáról. A Budapesti Kamaraszínház művészei pénteki nyilvános akciójukkal - a jegyeladás segítése mellett - a társulat átmeneti megmenekülését is megünneplik, és megköszönik a nézők töretlen bizalmát és jóindulatát.

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG