Amit az élet fölkínál

A szombathelyi Weöres Sándor Színház a Liliomot hozta a Rivalda Fesztiválra, nem akármilyen szereposztásban. A címszerepet a vendég Szabó Győző, Julikát Csonka Szilvia, Hugót Czukor Balázs, a Fogalmazót Jordán Tamás alakította. A körhintás Muskátné szerepét Kiss Mari kapta, akivel Molnár Ferencről, a szombathelyi színház felújításáról és a vidéki színészlétről beszélgettem.

- Végignézve az életrajzodat, nemigen találok benne Molnár Ferenc szerepet. Pontatlanok a források, vagy valóban így van?

- Egyetlen egyszer játszottam Molnár darabban, 1990-ben Az üvegcipőt rendezte a Madách Színházban Szirtes Tamás. Györgyi Anna volt Irma, én egy nagyon édes szerepet kaptam, Keceli Ilonát. Nagyon szerettem.

- Hiányoztak a Molnár-szerepek?

- Jó lett volna, ha többször megadatik, de persze nem úgy keltem föl minden reggel, hogy milyen kár, hogy nem játszom Molnárt... Így hozta az élet, épp ezért boldoggá tesz, hogy most találkoztam Muskátnéval. Szép, izgalmas és érzelemgazdag szerep. Annyi olyan típusú férfi szaladgál a világban, mint Liliom! Egy művész, akinek az élete a szereplés, szereti, ha ő van a középpontban, ha elkápráztathatja a "közönségét", a körülötte élő embereket. És Muskátné ezt tudja. A saját, tapasztalt életével pontosan tudja, hogy Liliomnak mire volna szüksége. Tudja, hogyan kell kezelni és megtartani. És már majdnem efelé is mennek a dolgok, csak éppen Julika bejelenti, hogy gyereket vár.

- Muskátné akkor vesztese ennek a háromszögnek?

- Ha kívülről nézzük, talán igen. De mindenki veszít, mert Liliom meghal. A saját szempontjából viszont nem vesztett semmit, sőt, nyert, hiszen megélhetett egy utolsó, nagy szerelmet. Nagy ajándék, ha az ember megjárhatja egy kapcsolat minden mélységét. Úgy gondolom, viharos, de nagyon jó viszony lehetett köztük, mert hasonlóan gondolkodtak egymásról és az életről.

- Valló Péter rendezte az előadást. Dolgoztál már vele?

- Egyszer, még szintén a Madáchban, Szomory Dezső Hagyd a nagypapát! című darabjában. Ez egy csodálatos mű, különleges nyelvezettel. Talán túl különlegessel. Valló nagyon érzékeny és finom rendező. Szabadságot ad. Ezzel van, aki jól tud élni, és van, aki nem. Ő nem egy agresszor, nem üt korbáccsal, hogy kihozza azt, amit látni szeretne. Inkább türelmes. Ami nekem nagyon jó, mert ha valaki durván közelít felém, azonnal bezárulok. Akkor nem tudok dolgozni. Azt hiszem, Péterrel megtaláltuk egymás hullámhosszát. Jövőre megint jön hozzánk, Az ügynök halálát rendezi, Jordán Tamás lesz Willy Loman, én pedig a feleségét, Lindát játszom majd.

- Hogy áll a színházatok felújítása?

- Februárban bezárt a színház, március végére a földig dózerolták az épületet. Átköltöztünk a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központba, sőt, bemutatót is tartottunk ott. A HEMO-t, ahol eddig játszottunk, teljesen átépítik. Nem színháznak készült az épület, egyre nehézkesebb volt az ottlétünk. A tervek szerint januárra föl is épül az új színház, melyet Az ember tragédiájával nyitunk meg, Jordán Tamás rendezésében. A bontás előtt az egyik öltöző ajtaját kivettük, aláírta az egész társulat, a műszak, mindenki. A kivitelezők majd beleépítik az új épületbe.

- Az időd nagy részét Szombathelyen töltöd. Milyen volt most megint Budapesten játszani?

- Úgy éreztem, volt velünk szemben valamilyen elvárás, bennünk pedig a megmutatás vágya. Ez persze óhatatlanul is motoszkál az ember fejében, hiszen a szereplők közül többen is Budapestről szerződtünk Szombathelyre, a fővárosi közönség régóta nem látott minket. De végül jó élmény volt, szerette a közönség, azt hiszem. Ezt azért lehetett érezni a reagálásokból, a csöndekből. Az előadás után pedig egészen érdekes fölfedezést tettem. Két éve nem jártam az Andrássy úton éjszaka, hihetetlen sokat változott! Talán, akik Pesten élnek, nem is veszik észre, de azt láttam, hogy teljesen más az arca, sokkal pezsgőbb, mint két évvel ezelőtt. Ennek ellenére nagyon szeretek Szombathelyen élni, mert olyasmikre van időm, amikre eddig nem volt. El kell csípni az életből mindent, amit fölkínál. Sok érdekes tapasztalatot szerezhet az ember. Így majd nem mondhatom azt, hogy kimaradt az életemből a vidéki színésznőség. Eddig ebben nem volt részem. És mondhatom: nagyon jó!