Znamenák István: „Angol ember tisztességes játékban nem veszít"

G. B. Shaw Szent Johannája tulajdonképpen egy koncepciós per története. Egyházi és világi hatalmak marakodnak egymással. Ebbe a harcba érkezik egy lány, aki érdek nélkül szeretné a hazáját szolgálni. Persze, hogy előbb-utóbb akadály lesz. Az angliai egyházat John de Stogumber káplán képviseli ebben a háborúban. Znamenák Istvánt kérdeztük a darabról és az általa játszott figuráról.

- Minden Szent Johanna bemutató előtt az a legnagyobb félelmem, hogy a nagy hármas jelenet, amikor a három egyházi főméltóság eldönti a lány sorsát, a negyedik percben már egyáltalán nem követhető, és ezért unalomba fullad. Általában egy óriási asztalnál ülnek, és nagyon hosszan beszélnek, röpködnek a nevek, a titulusok. Pedig ez egy kulcsfontosságú jelenet. Hogyan oldottátok meg, hogy ne essetek ebbe a csapdába?

- Nem tudom, nekünk sikerült-e elkerülni. Egész egyszerűen megpróbáltunk teljesen hétköznapi módon beszélgetni arról, hogy mi legyen ezzel a lánnyal, mi legyen Anglia és Franciaország viszonyával, és ebben ki milyen álláspontot képvisel. Egyáltalán nem érdekelt minket, hogy kiderüljön, hogy ez három, nagyon emblematikus egyházi figura. És ettől elkezdett izgalmas lenni, és érthetővé válni a nézők számára. Persze az is fontos, hogy az előtte lévő jelenetek alapján világos legyen a valódi probléma, itt már ne azzal foglalkozzon a néző, hogy megértse a helyzetet. Ebben a jelenetben csak az álláspontokat kell megmutatni.

- A te figurád egy angol káplán. Ő mit képvisel?

- Neki egyetlen dolog fontos: hogy Anglia, még akkor is, ha veszít, úgy kerüljön ki ebből a háborúból, hogy ne szégyenüljön meg. Ki is mondja: angol ember tisztességes játékban nem veszít. Az angolokat rendre legyőzik a franciák, az ő hite szerint emögött csakis boszorkányság állhat, ezért akarja, hogy a lányt mindenképpen égessék el.  Ha úgy tetszik, hívjuk ezt nacionalista álláspontnak.

- A te karaktered tűnik a legkönyörtelenebbnek.

- Inkább ő a legbigottabb. És ebből fakad a könyörtelenség.

- A darab végén viszont ő az egyetlen, aki megtörik, akinek lelkiismeretfurdalása lesz, amikor látja a máglyát.

- Talán pont ezért. Mert nem gondolja végig, hogy mit csinál. Az elvakultsága viszi előre, egy percig sem foglalkoztatja sem észérv, sem érzelem. Csak a vak hit mozgatja előre, a lány tűzbedobása élteti. És amikor szemtől szembe látja, hogy az égetés micsoda szenvedés egy embernek, akkor lelkileg eléggé összetörik.

- Az utolsó jelenet, a szentté avatás már a mennyben játszódik. Megbékélt a saját tettével, vagy kapott föloldozást?

- Ez elég világosan benne van az utolsó mondatában: „És azok a vénemberek dicsérnek téged a halálos ágyukon, akiknek áldássá tetted a bűneiket". Magyarul tisztában van vele, hogy micsoda borzalmat művelt, de valószínűleg úgy élte le az életét, hogy soha többet nem csinált ilyet. Hogy létezik-e ilyen, azt nem tudom, de szép gondolat.

- Shaw darabjaira mostanában leginkább a „poros" és a „polgári" jelzőket szokták használni, elég nehéz valóban a mának szóló előadást csinálni belőlük. Mennyire akartátok ezt jelenidejűvé tenni?

- Az új fordítás valószínűleg ezért készült. Rettentően jól mondható Nádasdy Ádám új szövege. A darab a saját korában játszódik, az 1200-as években. Shaw 1920-ban írta. Visszafelé is szól, de jóval előbbre is szól. Ilyen értelemben teljesen örökérvényű. Ma is tele vagyunk élő istenekkel. Ez nem lenne baj, ha ezt tudnánk kezelni, de nem tudjuk. Akkor sem tudták. Az igazi hit kezelhetetlen. Egyébként pedig szerintem Angliában darabot írni arról, hogy az angolok mekkora balfékek, és mit képesek elkövetni, hogy az angolságuk folyamatosan és csodálatosan ragyogjon, az minden, csak nem polgári gondolat. Innentől ezt mindenki saját magára értelmezheti, amikor előveszi a darabot.

- Miért fontos ma látni ezt az előadást?

- Mert jó. Hogy kinek miről fog szólni, az úgyis mindig aznap este dől el. És hát, meg kell nézni Bánfalvi Eszter Johannáját.