Gáspárik Attila: "Kispályáról át kell menni nagypályára"

Visszaszerezni a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szakmai hitelét, rendet teremteni az intézmény hierarchiájában, párbeszédet indítani a román és a magyar kultúra között, a magyar és a román közönség több rétegét is megszólítani - ezeket a célokat tartja szem előtt Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház új vezérigazgatója.

Gáspárik Attila 2008 márciusától volt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, azt megelőzően pedig a romániai Országos Audiovizuális Tanács alelnöke. Ötvenoldalas menedzseri tervvel pályázott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezetésére, a versenyvizsga július 1-jén megtartott szóbeli részére csak ő jutott be, és miután a vizsgát eredményesen teljesítette, július 4-től hivatalosan ő vezeti a 2008 júliusa óta állandó igazgató nélkül működő színházat. A román és magyar tagozatból álló színház 1976-ban kapta meg "nemzeti színházi státusát", azóta soha nem volt magyar nemzetiségű igazgatója. "Mivel nem volt életem vágya a színházigazgatás ezért, kendőzetlenül leírtam mindent, kozmetikázás nélkül" - nyilatkozta a Fideliónak Gáspárik kinevezése után.

A marosvásárhelyi Népújság júliusban, Gáspárik kinevezése után így írt: "Áldatlan helyzet végére kerülhet pont..., éveken át ideiglenes jelleggel kinevezett vezérigazgatók álltak a színház élén, ami több szempontból sem tette lehetővé, hogy e fontos művészeti intézmény kimozduljon a válságból. Az a tény, hogy mostantól versenyvizsgával elnyert jogosítvánnyal rendelkező vezérigazgató foglalkozhat a színház ügyeivel, esély arra, hogy jól átgondolt, összehangolt munkával jótékony változásokat indítsanak el."  Ez azonban nem csupán színházvezetést jelent, hanem  szembesülni kell minden olyan helyi társadalmi problémával is, mint amilyen a szeparáció és a szegregáció. Hozzá kell járulni a román és a magyar lakosság megbékéléséhez. "Meg kellene vizsgálnunk, miként találhatjuk meg az egymáshoz vezető utakat, hogy a román és a magyar kultúra végre kölcsönösen megismerhesse egymást anélkül, hogy bárkinek is elvtelen kompromisszumot kellene kötnie alkotó munkájában" - mondja a vezérigazgató, aki úgy véli: tisztázni kellene, hogyan lehetne megvalósítani azt a multikulturalitást, amiről a politika színterén annyit beszéltek az elmúlt húsz évben, de amiért olyan keveset tettek. Igazi kulturális párbeszédet kellene elindítani - szögezi le Gáspárik, aki szerint ez különösen fontos egy olyan városban, ahol két évtizeddel ezelőtt magasra hágtak az etnikai indulatok. 

"Mind a magyar, mind a román társulatnak szeretnénk ápolni a múltját, hogy megmaradjanak az értékek, emellett viszont a jövő építésére is összpontosítani kell" - fűzi hozzá. A kérdésre, hogy partnerek-e ehhez a színészek Gáspárik emlékeztet: mivel a színház évek óta ideiglenes, átmeneti irányítás alatt állt, az intézménynek nem volt igazán gazdája, az emberek elbizonytalanodtak. Akkora űr támadt, hogy most mindenre partnerek azok, akik dolgozni akarnak. Az igazgató munkálkodni akaró társulatot talált a színházban. Ez kevésbé mondható el az intézmény adminisztrációját végző apparátusról, amely lényegében átvette a hatalmat. 

A dilemma ugyanaz, mint a világ más tájain: egy színház esetében mit jelent a "nemzeti". Gáspárik szerint az ugyanis természetes, hogy a Tompa Miklós Társulat a nemzeti színházon belül magyarul játszik magyar színészekkel, magyar rendezőket alkalmazva. Mint ahogy az is érthető, hogy a román színészek a román színházban románul játszanak. A "nemzeti" jelzőnek tehát ennek az intézménynek az esetében inkább az "országos" szó lenne a szinonimája - teszi hozzá. Vagyis egy nemzeti színháznak nemcsak a helyi, hanem a regionális és országos művészi igényeket is képviselnie kell, hiszen ez a nemzeti színház egyaránt a magyaroké és a románoké. "Kispályáról át kell menni nagypályára - erről kell meggyőzni a művésztársaságot, és ez a legnehezebb feladat"-  vallja a vezérigazgató.  

Nyár közepi kérdésünkre, arra, hogyan képzeli el mandátuma végén a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, így vallott: "Egy év múlva szeretnék egy jópofa társasággal, egy sikeres évadzáró bulit tartani, ahol kiröhögnénk azokat a feszültségeket, amik egy éve bennünk voltak. A mandátum végén? Például örömmel visszaemlékezni arra, hogy Alföldi Robi milyen jó Ember tragédiáját rendezett a román tagozaton és nézegetni azt az albumot, amelyik az egy hónapos budapesti vendégszereplés után készült, a reptéren várni a londoni charterjáratokat, amelyek 'színháznézni' jönnek Marosvásárhelyre, és a Tompa Miklós Társulat egy színház lenne a többi között, és ne kelljen rábiggyeszteni, hogy határon túli vagy ilyen, esztétikai értéket nem hordozó címkét..."

Gáspárik az MTI-nek adott interjúban felhívja a figyelmet: az utóbbi években szakmai hiteltelenség jellemezte a színház munkáját. "Bizonyítanunk kell tehát, hogy szakmailag igenis hitelesek vagyunk, ez viszont csak hosszú, kitartó munka eredménye lehet" - állapítja meg. Mindez a darabok kiválasztásán is múlik. A közönség több rétegét szeretnék megszólítani, a klasszikus irodalmi művektől egészen az újdonságot jelentő, úgynevezett kísérletező darabokig bővíteni kívánják a választékot. Így ebben az évadban színpadra került - és aratott nagy sikert - Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című műve Parászka Miklós rendezésében, Gotthold Ephraim Lessing Bölcs Náthán című drámai költeménye, Háy János A Gézagyerek című drámája. A közönség láthatja az Ascher Tamás rendezte Álarcosbál című operát Kolozsvárról és Sepsiszentgyörgyről is "importálnak" egy klasszikust is, a Bocsárdi László rendezte Bánk bánt.