Diploma előtti kaland

A Madách Színház következő bemutatója egy regény színpadi adaptációja – bár a cím hallatán minden bizonnyal a regény helyett inkább az abból készült film és a klasszikussá vált betétdal ugrik be. A Diploma előtt rendezője Herendi Gábor lesz.

Herendi Gábor (fotó: Skyfilm)

- Amikor egy filmrendező először rendez színházban, kötelező feltenni a kérdést: honnan jött az ötlet, mi ambicionálta, hogy ebben az új közegben is kipróbálja magát?

- Kalandvágyó ember vagyok. Szeretem az új kihívásokat, az ismeretlenség számomra nagy vonzerő. Természetesen a színház más közeg, mint a film, de nem gondolom, hogy elsajátíthatatlan, és úgy gondolom, a rendezői gyakorlatom elég ahhoz, hogy ne ijedjek meg nagyon. Az ötlet egyébként nem az enyém, hanem a Madách Színház igazgatójáé, Szirtes Tamásé. Ő hívott fel, hogy lenne-e kedvem a Diploma előtt megrendezéséhez. Talán Oroszlán Szonjától hallotta, hogy szívesen dolgoznék színházban. Azt is éreztem Tamás hangjában, hogy a már a darabválasztásban szerepet játszhatott, hogy az nekem „jól álljon". Mivel nagyon szerettem a filmet, és ma is izgalmasnak találom az alapanyagot, azonnal igent mondtam.

- Mike Nicholson filmje 1967-ben készült. Mit az, ami benne, illetve az alapanyagként szolgáló regényben aktuális ma is?

- Nagyon fiatalon láttam a filmet, de nemrég újra megnéztem, és próbáltam olyan szemmel figyelni, hogy meg kell-e tartani abban a korszakban, vagy teljes egészében átültethető a mi jelenünkbe. Az atmoszféra, a remek színészi alakítások és persze a Simon and Garfunkel-dal még mindig működnek. Azt hiszem, a titok a történet időtlensége, az, hogy a mindenkori fiatalok magukra ismerhetnek, hiszen a központi téma a lázadás, az, hogy amikor az ember a húszas éveiben jár, gyakran megfordul a fejében, hogy látva szülei szürke hétköznapjait, kitörjön ebből a közegből.

- Az alkotócsapat összeállításában teljesen szabad kezet kapott?

- Abszolút. Igaz, hogy azok a színészek, akikkel dolgozni fogok, nagyon elfoglaltak, ezért is a két, rangsornak egyáltalán nem nevezhető, egymástól független szereposztás, aminek a végeredménye két különböző produkció lesz. Az egyik szereposztásban Mrs Robinsont Udvaros Dorottya, Benjamint Kovács Lehel, Elaine-t Holecskó Orsolya játssza, a másikban Nagy-Kálózy Eszter, Szente Vajk és Fodor Annamária lép fel. A két előadást összeköti a Braddock házaspár, azaz Szerednyey Béla és Hűvösvölgyi Ildikó, valamint Mr Robinsonként Pusztaszeri Kornél, akiknek egyáltalán nem lesz könnyű a feladatuk, hiszen nekik két, merőben más „koreográfiát" kell megtanulni. A díszletet Horváth Viktória és Nánássy Zsolt tervezik, a jelmezekért Flesch Andrea felel, akikkel a filmjeimben dolgoztam együtt, de nem idegen terep nekik a színház sem.

- Színházba kiránduló filmrendezők esetében a nézők általában elvárják az úgynevezett filmes látásmódot, ami többnyire a nagyszabású vagy meghökkentő látványt jelenti.

- Ha tőlem ilyet várnak, akkor lehet, hogy csalódást fogok okozni. Díszletét tekintve minimalista előadásra számítsanak, de ott lesznek a színészek, akikre bátran lehet alapozni az előadást. Biztos vagyok abban, hogy ők be fogják tölteni a teret.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG