Kerekes Éva: "Bátornak kell lenni"

Akad olyan bolond, aki ne vágyna az ölelésre? Persze, hogy nem. Neil Simon kamaradarabja mégis így indul. Van egy ötvenes író - Gálffi László - aki gyászolja a feleségét, és van egy (színész)nő - Takács Kati - akit elhagyott a férje. Érthetően egyikük sem akar új kapcsolatot. A két alkalmi kerítő, a férfi öccse (Görög László) és a nő barátnője (Kerekes Éva) mégis mindent elkövet, hogy a szerelemkerülők párra találjanak. S hogy sikerrel járnak-e?! - Kerekes Éva is erre keresi a választ.

- Olyan ez a Neil Simon darab, mint egy vasárnapi ebéd, ahol a felszínen látszólag nem történik semmi, de a mélyben igazán fontos dolgok zajlanak...

- Lehet (nevet). Első olvasásra nekem sablonosnak tűnt a történet, de miután tovább ízlelgettem a mondanivalóját, rá kellett jönnöm, hogy a szerző nagyon is valódi dolgokat boncolgat. Az Ölelj át! a maga keresetlen egyszerűségében mélyen emberi és megérintő. Nem történnek nagy dolgok, nincsenek óriási fordulatok, amik váratlanul érnék az embert, inkább azt mondom, olyan élethelyzeteket látunk, amelyek bármelyikünkkel megeshetnének. Neil Simon azáltal teszi egyedivé ennek a négy embernek a történetét, hogy a nézőre bízza, mit kezd ezekkel az érzésekkel.

- Leegyszerűsítve, mit teszünk olyankor, ha váratlanul, expressz sebességgel jön a szerelem? A darabban, amit az egyik szereplő meg mer tenni, arra a másik nem mer igent mondani, és ez is nagyon-nagyon ismerős...

- Valóban így van, hogy ami Takács Katival (Jennie) történik, az velem (Faye) nem esik meg, vagyis az általam megformált karaktert az új szerelem izgalma elkerüli. Viszont az ő hatására az én figurámban történik egy fordulat: Faye megpróbál kijjebb lépni a hiányérzetekkel teli kapcsolatából. Ez azonban csak így elmesélve ennyire egyszerű. Eredetileg fiatalabb szereplőkre íródott a történet. Attól viszont, hogy Takács Kati és Gálffi László játssza a fő vonulatot, máshova kerülnek a súlypontok. Az ember a kora miatt másként érzékeli a problémákat, és bonyolultabban éli meg a szerelmet, a másik megismerését. Ugyanakkor azt gondolom, hogy egy pillanat alatt minden leegyszerűsödhet, ha két ember lényegi közös pontot talál egymásban. Persze az idő múlásával egyre nehezebb belekezdeni egy kapcsolatba, mert az emberben egyre több az olyan reflex, amin már nem tud, vagy nem is akar változtatni. Ennek ellenére erősen hiszek abban, hogy akárhány évesek is vagyunk, bátornak kell lenni, hogy minél több minden megtörténhessen velünk...

- A karaktered helyenkénti fanyar (ön)iróniája segítség a szerepformálásban?!

- A humorba mindig lehet kapaszkodni. Szerintem nagyon fontos, hogy tudjunk nevetni saját magunkon, mert ha ezt a képességünket veszni hagyjuk, akkor talán már csak az önsajnálat marad. Egy vígjátéknál is be is kell járni bizonyos lelki utakat és mélységeket, ahogy a darab és a helyzetek engedik, máskülönben marad egy nagy, hiányérzetekkel teli lyuk, ha komédia, ha nem... Ami engem illet, egyelőre még nem tudom letenni a pontot, és azt mondani, hogy ez az előadás lesz a világ teteje, mert még úton vagyunk, de ígéretesen haladunk.