Térey János: "Fölszikrázó szándékok találkozása"

Az Asztalizene nagy sikere után Térey legújabb verses regényéből, a Protokollból készült színpadi mű Fekete Ernő főszereplésével. Az előadást január 22-én mutatják be a Radnóti Színházban Valló Péter rendezésében.

Térey János (forrás: Magvető Kiadó)

- Miért éppen a protokoll világát választottad?

- Hivalkodóan költőietlen tárgy. Az érdekelt benne, hogy mennyire nem romantizálható.

- Hogy találtál rá? Elkezdtél azon gondolkodni, hogy mi az, ami a legtávolabb áll a költészet világától?

- Pontosan. Tudtam, milyen társadalmi rétegbe tartoznak majd a hőseim. Kerestem azt a helyet, ahol a jelenkori fölösleges ember megjelenhet. A mai magyar irodalom visszarévedő: zsúfolva van közepes történelmi regényekkel, egyáltalán nincs párbeszédben a mával. Nem szerettem volna sültrealista regényt írni; olyan témán akartam dolgozni, ami mindannyiunk elevenébe vág. Alapvetően az az emberi habitus érdekelt, amely egy középkorú diplomatát jellemezhet. Ennek ellenére atipikus hőst írtam meg. Ezekkel a jellemjegyekkel nem lehetne sokáig protokollfőnök a hősöm. Ugyanis túl fegyelmezetlen.

- Kinek az ötlete volt, hogy a regényből darab készüljön?

- Két fölszikrázó szándék találkozott. Bálint András igazgató és Kovács Krisztina dramaturg körülbelül egy időben olvasta a könyvet. Aztán megkerestek.

- Téged ez meglepett? Volt már olyan, hogy átdolgoztad egy meglévő művedet? 

- Életemben először írtam megrendelésre. Ez nem tipikus színházi anyag, sokkal inkább egy nagyon drága, utazós filmé. Épp azért vágtam bele Kovács Krisztina társaságában, mert nagy volt a kihívás.

- Nehéz veled dolgozni?

- Mindig és mindenkivel nehéz dolgozni, hiszen az írás - természete szerint - magányos tevékenység, de most egy szép és jó cél ege alatt találkoztunk.

- És hogy zajlott a közös munka?

- Ezek az én hőseim az általam kitalált történetben. Node hogyan válik egy nem színpadra született történetből színmű? Látni azt, hogy miben rejlik egy leendő színpadi jelenet csírája, miben nem, ahhoz dramaturgi véna kell. Aki arra gondol, hogy a darab kivonatolt és párbeszédesített kópiája a regénynek, az téved, mert a drámának nagyon sok olyan szükséglete volt, amit nem lehetett kielégíteni csak a regény anyagából.

- Így, hogy a regényből színdarab lett, amit bemutat a Radnóti, jóval több emberhez fog eljutni.

- Ez lelkesítő tudás. Az Asztalizenét közel harmincezren látták itt, a Nagymező utcában, ami, ha arra gondolsz, hogy mekkora a magára valamit adó kortárs magyar költészet közönsége, gigantikus szám.

- Van bennetek közös a főhősöddel?

- Ajándékoztam neki olyan opera-előadást, amit én láttam. Ezen túl, hogy van-e bennünk közös? Jártam azokban a városokban, ahol a hőseim, és találkoztam hasonló emberekkel, mint ők. De a tetteikért nem én tartom a hátam.

 

Kapcsolódó program(ok) – a részletekért kattintson a linkre!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG