Végig és együtt

Réti Adrienn 2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azóta a Bárka Színház tagja. Hét repertoár előadásban játszik, megvolt élete első beugrása, az idei évad pedig rögvest egy díjjal indult: a kétszemélyes Kicsi nyuszi hopp hopp a Vidor Fesztivál legjobb kamaraszínpadi előadása lett. Amúgy pedig, ha rákötnénk egy generátorra, tuti nem lenne áramszünet.

- Még nem kérdezték meg tőled ezerszer, úgyhogy most megteszem. Hogyan keveredtél a színház közelébe?

- Sokáig zongorista szerettem volna lenni, bár hegedűvel kezdtem, biztos azért, mert a nővérem hegedülni tanult. Ő azóta hegedűművész lett, én viszont néhány hónap után zokogva mentem haza: én nem akarok hegedülni, és zongorázni akarok! És anyukám azt mondta, hát akkor egyáltalán nem kell hegedülni, mehet a zongora, ha komolyan gondolom és valóban csinálni akarom. Nagyon akartam, jártam gyakorolni a zeneiskolába, aztán vettünk zongorát, jól is ment, csak rájöttem, hogy a zongorázás magányos műfaj. Ülsz, gyakorolsz. Úgyhogy elmentem az iskolai színjátszó körbe. És olyan jó volt együtt! Amikor középiskolát kellett választani, a szüleim könyörögtek, hogy írjak be valami "rendes" iskolát is, végezzek el egy gyors- és gépírót... Ennek ellenére beírtam egy drámatagozatos sulit Debrecenben, egyet Miskolcon, és mindenesetre megnéztem Budapestet is, és rátaláltam a Pesti Barnabásra. Fölvettek és itt ragadtam. A szüleim irtó jó fejek voltak, és megint azt mondták: de akkor csináld! Ezt nagyon megjegyeztem, gyerekkorom óta bennem van, hogy ha valamit elhatározok, azt nem lehet félgőzzel vagy unottan csinálni. Csak igazándiból.

- A színművészetire mikor kerültél be?

- Harmadjára vettek föl. Először kiraktak az első rostán. Azt hiszem, megijedtem. Felvételiztem Kaposvárra is, de az sem sikerült. Másodjára Zsótér Sándornál a harmadik rostáig jutottam, de megint begyávultam. Nem jelenetekkel, hanem monológokkal dolgoztunk, elég elhagyottnak éreztem magam. Harmadjára viszont Marton Lászlónál annyira jó volt a többiekkel!

- "Csináld végig" és "együtt", többedszerre mondod. Úgy tűnik, ez a két dolog nagyon fontos neked.

- Zavarba ejtett, amikor először találkoztam azzal, hogy valaki egyedül próbál. Akkor is, ha ott állok vele szemben. Nagyon megviselt, de aztán elfogadtam, hogy van ilyen is.

- Akkor a Bárka neked tökéletes hely, mert ott tényleg csapatmunka folyik.

- Itt még soha nem találkoztam olyannal, hogy valaki ne figyelne a másikra. Nekem rengeteget segítettek, legutóbb az Igazság című előadás próbáin. Én szeretek„sok" lenni a színpadon, és ennek az előadásnak olyan a stílusa, amibe bele is fér, de mégis nehéz volt megtalálni a helyes arányt.

- Viszonylag sokára kaptál szerződést, de kívülről nagyon egyértelműnek tűnt, hogy itt fogsz kikötni.

- Az Istentelen ifjúságban kaptam az első szerepem. Seress Zoltán eljött megnézni a fáj című vizsgánkat, mert kellett még az előadásba egy fiatal lány, aki sokféle tud lenni. Józan Laci osztálytársam az előadás előtt odasúgta nekem, csak úgy futtában: "Jön a Seress, csajt keres!" Nem mondom, hogy nem lettem halálosan ideges, mert én a Bárkába vágytam, szerettem volna ide szerződni. Pedig nem ismertem senkit, csak azt éreztem, hogy családias. És bekerültem az Istentelen ifjúságba, később a Piafba. És Seress Zoltán egyszer azt mondta, hogy ha van kedvem és szeretek itt lenni, akkor szívesen látnának a társulatban.

Galériához katt a képre!

- Akkor ez szépen összecsúszott a Kicsi nyuszival, amit azért kezdtetek el Csémy Balázzsal, mert egyikőtöknek sem volt még szerződése.

- Igen, ezért is készült egy évig, mert közben mind a ketten kaptunk szerződést, ő Kecskemétre került. De még akkor kezdtünk bele, amikor lógtunk a levegőben. Azt viszont nem értem, hogy hogyan lehettünk olyan bátrak, hogy csak úgy odamentünk Pelsőczy Rékához, hogy szia, színművészetisek vagyunk és szeretnénk, ha dolgoznál velünk. Azt mondta: "Figyeljetek, nekem semmi időm nincsen, de nagyon jól esik. Oké." És megcsináltuk. Díjra nem is számítottunk, nem reménykedtünk semmiben, mert elég erős volt a mezőny. Aztán két nappal az előadás után elutaztam nyaralni. Épp a tengerparton borozgattunk, és hívott egy ismeretlen szám. Gondoltam, gyorsan elmondom, hogy Barcelonában vagyok, és le is teszem. És beleszólt Tasnádi Csaba. Egy ideig nem is értettem, de aztán leesett, hogy ez nem egy gyors, ledumálós telefon lesz, hanem azt fogja mondani, hogy díjat kaptunk. Ugráltam a tengerparton, hazafelé hat kilométert sétáltunk és nyuszikat rajzoltunk a homokba. Szeretem ezt az előadást. Sokféle lehetek, de egyetlen dolgot kell végigvinni. A De Sade pennájába ugrottam be évad végén, abban is két karakterem van. És várom a Victoryt, szintén beugrás, megtartom a saját szerepemet, de átveszem Parti Nóráét is. És végigcsinálom, a társulattal, együtt.