Én vagyok a Te

A Színikritikusok Díjára a legjobb női főszereplő kategóriában jelölték Molnár Piroskát, Nemzeti Színház előadásában nyújtott alakításáért. Játsszon a Fidelióval, és legyen Öné a Nemzeti Színház Színműtárának kötete, amelyben elolvashatja a dráma szövegét!

Esterházy Péter az első parancsolatra írt drámáját 2011. február 26-án mutatták be a Nemzeti Színházban Gothár Péter rendezésében. "Egyszer feketére festettem a fogaim, és azóta se tartom illendőn kivillantani a fogam fehérjét, ezért, nevetéskor, íme, mutatom, mint egy kisleány, íme, mutatom, mint egy ártatlan kisleány, íme, mutatom, a szám elé kapom a kezem. Egyszer, az előzőtől nem függetlenül, azt hittem, de csak egy pillanatra, tessék nekem elhinni, nem volt több néhány másodpercnél, azt hittem, én vagyok a japán abc. Hu-hú, leírhatatlanok voltak a következmények! Elmondhatatlanok. (csönd) Nem is tudom elmondani." Ezt a szöveget a Királynő, azaz Molnár Piroska mondja, akiről kritikusunk lakonikus tömörséggel így írt: "Molnár Piroska (Királynő) pedig olyan női stílusgyakorlatokat ad, hogy beleremegnek még a Wesselényi-féle összeesküvés színpadon tartózkodó tagjai is. Egytől-egyig."

A Színikritikusok Díjára a legjobb női főszereplő kategóriában a jelöltek:

Fullajtár Andrea - Nordost, Katona József Színház

Mészáros Sára - A selyemcipő, Gárdonyi Géza Színház, Eger

Molnár Piroska - Én vagyok a Te, Nemzeti Színház

Én vagyok a Te - Molnár Piroska, Znamenák István (Nemzeti Színház - fotó: SzoFi)
Galéria megnyitása

Én vagyok a Te - az előadás képekben

Kérdésünk: Molnár Piroska 1994-ben a Jelenetek egy kivégzésből című darabban nyújtott alakításáért megkapta a Színikritikusok Díját. A Howard Barker-drámát Kaposváron játszották, a szakmai sikert az is mutatja, hogy a rendező teljesítményét is díjazták a kritikusok. Ki volt a rendező?

A helyesen válaszolók közül öt olvasónk lehet a drámakötet tulajdonosa.

A Színikritikusok Díjának díjátadó gálájára szeptember 25-én kerül sor a Magyar Színházban. A díjátadó műsorra jegyek válthatók a Magyar Színház közönségszervezésén (1073 Budapest, Erzsébet krt. 21. tel.: 322-2879, 322-7877) minden hétköznap 10-19 óráig, hétvégén 14-19 óráig és jegypénztárában (1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4. tel.: 322-0014) minden nap 13-18 óráig, továbbá az ismert jegyirodákban és az Interticket országos hálózatán.


A játékban való részvétel lezárult!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 11:25 2011.09.06
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A helyes válasz: Ascher Tamás.

    Nyerteseink: csiporog, er_wic, Andrewboy007, magotka, Peter-2.

    Gratulálunk!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Jim Hall & Pet Metheny

Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

ár: 3 600 Ft

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 000 Ft

Akciós ár: 4 500 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 900 Ft

Akciós ár: 1 900 Ft