Fidelio Színházi Est: Szabadesés a Bárkában

A következő Fidelio Színházi Est programjában Michael West darabja szerepel. Legyen a vendégünk a Bárkán december 20-án!

Amikor már nem bírja hallgatni, hogy mi mindent mondanak róla, amikor már nem bírja, hogy nem tud védekezni a fejében egymást kergető emlékek ellen, amikor már nem visel el több szeretetlenséget, fájdalmat és önmarcangolást, amikor már az utolsó szál is elszakadni látszik. Akkor összeszedi minden erejét, egybegyűjt minden élniakarást és jót, összeszedi iszonyatos nagy erejét, amilyen csak a sorsát értő és attól rettegő, de azt legyőzni kész embernek van - és megmozdítja a lábujját. Reméljük, lesz éppen valaki a kórteremben, hogy észrevegye.

Szabadesés - Kálid Artúr, Varga Anikó (fotó: Garamvári Gábor)

Michael West darabját Várady Zsuzsa fordította. Az előadás szereplői Kálid Artúr, Kardos Róbert, Varga Anikó, Szoták Andrea és Ilyés Róbert. A látvány tervezői Kovalcsik Anikó, Tölli Judit és Omodi Gábor, a zeneszerző Dinyés Dániel. Az előadás rendezője Göttinger Pál.

Kérdésünk: Milyen díjat kapott nemrégiben a rendező, Göttinger Pál?

A helyesen válaszolók közül hárman tekinthetik meg partnerükkel a december 20-i előadást a Bárka Színházban.

A játékban való részvétel lezárult!

Kapcsolódó program(ok) – a részletekért kattintson a linkre!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 13:11 2011.12.19
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A helyes válasz: Junior Prima Díjat.

    Nyerteseink: claire45, csuport.an, atheles.

    Grautálunk!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Jim Hall & Pet Metheny

Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

ár: 3 600 Ft

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 000 Ft

Akciós ár: 4 500 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 900 Ft

Akciós ár: 1 900 Ft