Így volt, nem így volt

Hova vezet, ha Sztálin és Bulgakov rövid időre munkát cserél? Erről szól John Hodge új darabja, a szénfekete humorú szatíra, a Collaborators.

A szerző nevének hallatán valószínűleg kérdő tekintet a reakció, de ha a Sekély sírhant, a Trainspotting, az A Life Less Ordinary - Az élet sója vagy A part című Danny Boyle-filmeket említjük, melyek forgatókönyveit jegyzi, már nem lepődünk meg a témaválasztáson. John Hodge bizarr farce-a 1938-39-ben játszódik Moszkvában, a szereplők valósak, a történet magvát megtörtént események adják.

A Collaborators egyik főhőse Bulgakov. Az a Bulgakov, akinek Fehér gárdáját nyolcszáznál is többször tűzte műsorára a Moszkvai Művész Színház - bár a darab végét politikai okokból meg kellett változtatnia -, és Sztálinnak annyira tetszett, hogy állítólag tizenötször látta. Többi műve azonban nem vívta ki a bolsevik vezetés elismerését. Ebben az időszakban a szovjet dráma helyzete katasztrofális volt, kizárólag propagandadarabok futottak, a Művész Színházról viszont  úgy tartották a felsőbb szinteken is, hogy ennél több kellene legyen. Ezt az apparatcsikok is belátták, így Bulgakovot felkérték - már amennyire ezt felkérésnek lehet nevezni -, hogy Sztálin hatvanadik születésnapjára a vezér ifjúkoráról írjon romantikus, nagyszabású, ideológiailag természetesen megfelelő darabot. Akkor, amikor barátai, Majakovszkij, Mandelstam, Mejerhold sorra váltak a rendszer áldozatává.

Évekkel korábban, még 1930-ban az író kivándorlási engedélyért folyamodott. Személyesen Sztálin hívta fel a Kremlből, közbenjárására került a Moszkvai Művész Színházhoz Bulgakov, új darabjai azonban nem kerültek színre. Az álszentek összeesküvését közel háromszázszor próbálták, évekig elhúzódott a folyamat, többször változott a szereposztás és a rendező személye, más színházak viszont nem játszhatták a moszkvai premier előtt. 1935-ben eljutottak oda, hogy Sztanyiszlavszkijnak megmutatták, hol tartanak. A verdikt szerint Bulgakovnak át kellett írni a darabot. Majd' egy évvel később, 1936 márciusában végre nézők elé került a Molière-dráma. A produkció másnap már nem volt műsoron.

Két évvel később - ekkor Bulgakov már nem a Művész Színházban dolgozott, titokban pedig a Mester és Margaritát írta - új füzetet kezdett, a borítón ez állt: "Anyagok egy Sztálinról szóló darabhoz vagy operához".  A végeredmény, az egyébként erőltetett humorú, lineáris szerkezetű, tökéletesen előrejelezhető dramaturgiájú, kétdimenzionális karaktereket felvonultató, az életmű szempontjából gyakorlatilag érdektelen Batumi a művészeti bizottságnak megfelelt, a bemutatóig azonban nem jutott el. "Minden fiatal ember ugyanolyan, miért épp a fiatal Sztálinról írjanak darabot" - vélekedett Sztálin.

Ezekből a valós életrajzi adatokból indult ki tehát John Hodge, aki megcsavarta a történetet. Nála Bulgakov egy főbérleti lakásért cserébe vállalja el, hogy az ifjú Sztálinról darabot ír, ám csak szenved, az NKVD-nyomás ellenére is képtelen megírni a dicsőítő művet. Ekkor azonban érkezik egy telefon: a vonal másik végén egy ismeretlen hang hívja az írót földalatti labirintus mélyére, s ígéri, ott segítséget kap.

A titokzatos telefonáló a darab másik főhőse: Sztálin, akit írói ambíciók fűtenek. S mivel ő ismeri leginkább a fiatal Dzsugasvili batumi életét, fölajánlja, hogy segít kedves szerzőjének, és megírja helyette a darabot. Ám miközben Sztálin alkot, az országot is vezetni kell valakinek, így mese nincs, csereüzlet van: Bulgakov megkapja az aktákat, és megtanulja a Szovjetunió irányításának mesterségét. Hiába ellenkezik: "De én nem értek ehhez." "Én se" - replikáz Sztálin. És a két szimpatikus dilettáns egymással szemben leül, s végzi a másik munkáját.

Látjuk őket dolgozni, váratlan problémákkal szembesülni - Bulgakov számára nagyobb izgalmat jelent az ország vezetése, mint a folyton késve érkező Sztálinnak négy hét alatt így-úgy elsajátítani a dramaturgiát és megírni egy darabot -, látjuk a társbérletet a semmire nem emlékező tanárnővel, az emlékezni nem akaró deklasszált arisztokratával, a lelkes ifjúkommunistával, a finnországi emigrációra biztató írótársakkal, látjuk Az ifjú Sztálin NKVD tisztek rendezte és producelte próbáját. A szatírát az elviselhetetlent túlélhetővé tevő keserű kacagással nézzük. Az ember azonban hiába hal meg szabadon, soha nem győzheti le a szörnyet: a hihetetlen bizonytalanná, majd rémálommá válik. Eltűnnek barátok, ismerősök, de még az erőszakszervezet megtestesítője is. A sátán Moszkvába érkezett, a totalitárius rendszer felfalja saját gyermekeit.

Alex Jennings a világot kétségbeesetten érteni akaró Bulgakov, aki sodródik a sorsával. Önazonosság-kereséssel és a nem-tudás démonaival küzd, mert tiszta akar maradni. Simon Russell Beale magabiztos, ugyanakkor "normális" Sztálinja egyetlen pillanat alatt, egyetlen hangsúlyváltással képes a történelemkönyvek antihumánus, vérengző fenevadává válni. Mark Addy piknikus Vlagyimirja pengeélen egyensúlyoz a színházszerető, rendezői ambícióit végre kiélő amatőr jó rendőr és a parancsot teljesítő, minden kegyetlenséget kétely nélkül elvégző NKVD-tiszt között.

Nicholas Hytner rendezése nem csupán az angol mainstreamnek megfelelően üzembiztos, de kreatív és élvezetes, didaxis nélkül, finoman egyensúlyoz. Egyszerre viszi színpadra a cím kedélyes, jó hangulatú "együttműködés" és a magyarul egyértelműen negatív előjelű "kollaboráció" jelentéseit. Jelentősen segíti ebben Bob Crowley szürke-piros, cikkcakkos kifutószerűen megépített, konstruktivisták kompozícióit idéző tere, a darab műfaját pedig hangsúlyozzák a részletek: a hollywoodi filmek főcímét idéző hangos nyitány, az üldözések burleszkfogócskává enyhítése, a "színház a színházban" jelenetek röhejes melodrámája vagy a társbérleti szoba vadnyugati csehókat idézően lengő (szekrény)ajtaja.

Mihail Bulgakov 1940. március 10-én halt meg, mindössze 49 évesen halt meg. Állítólag másnap Sztálin titkárságáról hívták a feleségét, és csak annyit kérdeztek, igaz-e, hogy Bulgakov elvtárs halott. Szürreális és félelmetes történet. Annak bizonyítéka, hogy köthetünk vele bármilyen kompromisszumot, a szörny tényleg mindig győz.

Collaborators - National Theatre, London (műsoron 2012. március 31-ig)

Író: John Hodge

Szereplők:

Bulgakov: Alex Jennings

Jelena, a felesége: Jacqueline Defferary

Sztálin: Simon Russell Beale

Vaszilij: Patrick Godfrey

Praszkovja: Maggie Service

Szergej: Pierce Reid

Grigorij: William Poslethwaite

Anna: Jess Murphy

Vlagyimir: Mark Addy

Sztyepan: Marcus Cunningham

Orvos: Nick Sampson

Színészek: Perri Snowdon, Michael Jenn

Eva: Sarah Annis

Díszlet, jelmez: Bob Crowley

Zene: George Fenton

Rendező: Nicholas Hytner