Dupla fenekek

Végtelen unalom és elfojthatatlan röhögés a Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál második napján.

A lendvai Pupilla Bábszínházban készítette Rumi László Az utolsó repülés, avagy a bárányfelhők hercege című előadást. Az alapötlet remek: Saint Exupéry eltűnését dolgozza fel, és mossa egybe A kis hercegből ismert motívumokkal. Fikciójukban a pilóta-író gépe meghibásodott, ő képes katapultálni, és mikor magához tér, a sivatagban találja magát. Rádiókapcsolata nincs, zsákjában néhány napra elegendő ivóvíz és személyes tárgyak vannak. A végtelen térben az utolsó pillanatig ír, a repülőgép roncsaiból, talált gyökerekből, kövekből, de még a felhőkből is pedig bábszínházat csinál. Játszik a magánnyal és ellene is. Mondom, az alapötlet remek. A produkció látványa kaotikus Rumi-esszencia, a fikció kivitelezése pedig rendkívül zavaros és ritmustalanul lassú.

Évad közbeni emlékeimből úgy rémlik - és ezt többen is megerősítették -, a Vakkacsa tojások nem a legsikerültebb Stúdió K-előadás, ezért bár ott is remek az alapötlet, amit Zalán Tibor darabbá írt, nevezetesen az, hogy Euripidésztől Ibsenig a drámatörténet kanonikus szövegeit a pajzánság vezérfonala mentén, a paródia tintájába mártott billentyűzettel eggyé gyúrja (már ha szabad ezt a képzavart használnom). A nagyon ostobán vicceskedő szöveget a színészi igyekezet nem tudja stilisztikailag feljebb transzponálni.

A napi i-re a pontot a Rijekai Bábszínház Rómeó és Júliája tette fel. Lary Zappia író-rendező alapötlete is fikciós és kétrétegű. A történet egyik síkján JC és RM csetelnek, ismerkednek, beszélgetnek a Shakespeare-darabról, aztán bekapcsolódik a webkamera, a képen egy harmincas kéjenc formájú RM és egy pucsító, mellett, feneket egyképp riszáló JC jelenik meg. A másik síkon, apró marionettekkel Rozália, Rómeó Júliát megelőző szerelmének szemszögéből látjuk a drámát. Rozália szövege a Shakespeare-mű egyéb karaktereinek szövegéből áll össze, a lány végül Mercutióként hal meg.

Az előadásban, mint az előzőekből már kiderült, szervező elvet kap a technika, a tevékeny szerepet játszik egy operatőr, időnként a blue boxszal is kísérleteznek, de roppant amatőr -erőszakolt, buta, szekvenciánként hosszú - a használata. A kezdeményezéssel megint csak egyet tudunk érteni. De azok után, hogy nemrég a Royal Shakespeare Company is jó nagyot bukott azzal, ahogyan a Twitteren újramesélte a napjainkba tett Rómeó és Júlia-sztorit, nem csodálkozhatunk, hogy egy, a szöveget és a látványt tekintve is kevésbé tehetséges feldolgozás még inkább ellenérzéseket szül.

Az első pucsításnál kezdtek a nézők elszivárogni az előadásról, annak végére a Pécsi Nemszeti Színház kamarájának utolsó sorai szinte teljesen kiürültek. Hogy néhányan mégis maradtunk, az nem a felfokozott érdeklődésnek vagy az érdekességre nyitottságnak köszönhető, hanem a feliratoknak. Néhány éve Gyulán - érdekes módon szintén egy Rómeó és Júliánál, csak az Oskaras Koršunovass rendezte - azon háborogtunk, miért Szász Károly rég elavult szövegét vetítik. Ami egyértelműen az ottani szervezők számlájára írható. Szegény pécsi fesztiválszervezők azonban tágra nyílt szemmel nézték, amit a proaktív horvátok hoztak. A rijekaiak ugyanis lefordíttatták darabjukat. Hogy azt egy magyarul nem nagyon rosszul beszélő, ám helyesen írni nem tudó fordítóval végeztették-e, vagy a horvát nyelvet középszinten bíró, Shakespeare nevét nem ismerő diszlexiás magyarral fordíttatták-e, esetleg a Google Translator szolgáltatását vették-e igénybe, fogalmam nincs, de "a kétségbeesés ne a szentre oláljon" és "a nép mint lábra kell" típusú feliratok visszafojtott röhögést váltottak ki sokunkból. Legalább jól éreztük magunkat.