Katalin hercegnő és Károly herceg együtt járnak színházba

Apósával, Károly walesi herceggel látogatja a londoni Királyi Operaház előadásait Katalin cambridge-i hercegnő.

A walesi herceg egész életében rajongott a művészetekért, így nem meglepő, hogy újdonsült menyét is előszeretettel ismerteti meg a balett és az opera világával. A 29 esztendős Katalin hercegnő pedig boldogan él a lehetőséggel, annál is inkább, mivel nemsokára meg kell neveznie azokat az intézményeket és szervezeteket, amelyeknek hivatalosan is a pártfogója kíván lenni a jövőben. A Királyi Balettnak II. Erzsébet a pártfogója, Károly herceg az elnöke, és Lady Sarah Chatto az alelnöke. A walesi herceg emellett a Királyi Opera pártfogója is. "A cambridge-i hercegnő és a walesi herceg már az áprilisi esküvő előtt, illetve után is számtalan alkalommal látogatott el közösen a Királyi Operaházba, hogy megnézzék a balett és az opera előadásokat" - idézte a Covent Gardenben lévő intézmény illetékesét a The Daily Telegraph című brit lap. 

Katalin hercegnő

Katalin hercegnő és Károly herceg egyebek mellett Lewis Carroll Alice Csodaországban című könyvének márciusban debütált új színpadi változatát nézte meg a Királyi Balett előadásában. A hercegnő különösen érdeklődik Carroll iránt, mivel egyetemi disszertációjának az angol író fotográfusi munkássága volt a témája. 
A következő hónapokban a hercegnő brit múzeumok igazgatóival és kurátoraival fog találkozni, hogy még többet megtudjon a művészetekről. Az is lehet, hogy a "nagykövete" lesz néhány olyan intézménynek, amelyek már most királyi kapcsolatokkal bírnak, mint például a Királyi Operaház, vagy a londoni Viktória és Albert Múzeum, amelynek Alexandra hercegnő a pártfogója. 
Katalin hercegnő maga is régóta érdeklődik a művészetek iránt. Mielőtt jelentkezett volna a St. Andrew's Egyetemre - ahol megismerkedett Vilmos herceggel - 2001-ben három hónapig tanult művészettörténetet a firenzei Brit Intézetben. A Tate, a National Gallery és a National Portrait Gallery mellett a hercegnő kisebb, kevésbé ismert művészeti intézményeket, valamint jótékonysági szervezeteket is szeretne felkeresni a következő hónapokban. 
Az udvar várhatóan az új évben hozza nyilvánosságra, hogy Katalin hercegnő mely intézményeket kíván hivatalosan is támogatni.

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG