Pirandello 75 éve halt meg

1936. december 10-én hunyt el Rómában Luigi Pirandello Nobel-díjas olasz drámaíró, a múlt század színház- és drámatörténetének egyik legnagyobb hatású alakja.

A szicíliai Agrigentóban született 1867. június 28-án. Jómódú kénbánya-tulajdonos és nagykereskedő apja őt is gazdasági pályára szánta, s csak a gyermek csökönyös tanulásvágya és kitartása miatt engedte végül, hogy bölcsészeti tanulmányokat folytasson. Pirandello Palermóban, Rómában, majd Bonnban járt egyetemre, itt is szerzett doktori címet 1891-ben. Ezután még egy évig olasz lektorként dolgozott az egyetemen, s verseket írt, amelyeket több kötetben meg is jelentetett. A tudós költő, akire a pozitivizmus és Schopenhauer pesszimizmusa egyaránt hatott, korántsem volt komor és befelé forduló figura. Környezetét írói tevékenységénél jobban foglalkoztatta változatos szerelmi élete, Szülei kétszer is kitagadták, mert olyan nőt jegyzett el, akit ők nem kívántak menynek. 1892-ben visszatért Szicíliába, s megírta első, A kitaszított című regényét, amellyel egy csapásra ismert lett, legalábbis Szicíliában. Azért csak ott, mert műveit még hosszú évekig szicíliai dialektusban írta, azokat később le kellett fordítania irodalmi olaszra, hogy közérthetővé váljanak. 1894 januárjában megnősült, állítólag e házasság létrejötte volt a feltétele annak, hogy az ekkor már csak az irodalomnak élő Pirandello megkapja a családi vagyon jövedelméből reá eső részesedést és a rendszeres járadékot. A mind művészileg, mind érzelmileg teljes életnek 1897-ben egy földcsuszamlás vetett véget, amelynek következtében a kénbánya elpusztult, a vállalat tönkrement, a vagyon és az abból származó jövedelem elúszott.

Pirandello eredendően labilis idegzetű feleségén kitört az elmebaj, az író azonban nem engedte, hogy elmegyógyintézetbe vigyék, és egészen 1919-ig otthon ápolta a nőt. A betegség a későbbi drámaíró sikerének kulcsa lett, műveinek jellemábrázolása, az illúzió szükségességének és hiábavalóságának, a tudat állandó kettősségének színrevitele ebből a mintegy húsz évet felölelő időszakból eredt. Pirandello különböző irodalmi segédmunkákat vállalt, fordított, lektorált, novellákat, majd regényeket írt, amelyek közül talán a leghíresebb és legsikeresebb a Mattia Pascal két élete. 1916-ban drámaíróként is debütált, ekkor vitték színre Liolá című darabját, amelynek szókimondása, erotikája meglehetős botrányt kavart egyházi és világi körökben egyaránt. 1921-ben mutatták be máig leghíresebb darabját, a Hat szerep keres egy szerzőt címűt, majd 1922-ben a IV. Henriket, amelyek világsikere megváltoztatta az életét. Teatro d'Arte néven darabjai eljátszására színházat hozott létre, amellyel 1925-től kezdve bejárta Európát és Dél-Amerikát is. Nyomasztó anyagi gondjai megszűntek, s 1934-ben "a dráma és a színpadi művészet bátor és ötletes megújításáért" megkapta a Nobel-díjat is. Élete utolsó éveiben visszavonultan élt Rómában, 1936. december 10-én bekövetkezett haláláig. Végrendeletében kikötötte, hogy halála után ne legyen semmiféle nyilvános szertartás, csak "egy szerény halottaskocsi, lóval és kocsissal". Így is lett, és kívánságához híven Agrigentóban temették el, sziklába falazva azon a tanyán, ahol született.

Pirandello magyar színpadokon legtöbbet játszott darabját, a Hat szerep keres egy szerzőt az elmúlt egy évtizedben is többfele bemutatták, többek közt 2001-ben a Holdvilág Kamaraszínházban Árkosi Árpád rendezésében, a Kisvárdai Várszínház, 2002-ben a Bárka Színházban Cătălina Buzoianu rendezésében, következő évben a Szegedi Nemzeti Színházban Almási-Tóth András állította színpadra, majd 2010-ben Kocsis Pál a Kaposvári EgyetemeN, valamint előadás készült a Nagyváradi Állami Színházban is. IV. Henrik című drámáját 2003-ban Nagy Viktor rendezte meg a Pécsi Nemzeti Színházban, majd 2005-ben a Radnóti Miklós Színházban Stefano de Luca. A Pécsi Nemzeti Színház 2002-es Ártatlan bűnök című előadása után 2010-ben a Bárka Színházban mutatták be az ugyanabból a műből készült Nem tudni, hogyan című, jelenleg is futó előadást Bocsárdi László rendezésében.