Vilmos naplója - 2.

Troilusom siker. Nincs mit aggódnom miatta. A közönség is mintha hozzáérett volna a harmadik estére. Kár, hogy épp itt van vége… de a világhír nem ezen múlik.

Kezdetben, a patakparton vagy a londoni kocsmákban nem gondoltam rá, mi az: "híres" ember.  Ma meg Mozart és én vagyunk az élen. Még. Minden esetre újabb lehetőség ez a sok érdekes ember, aki Gyulán összegyűlt két  napra, hogy a helyi pálinka és füstölt disznóságok mellett szellemi táplálékot  is magához vegyen. Ők mind viszik híremet Új-Zélandtól Ukrajnáig.

És a második napon...

Észrevétlenül csatlakoztam a nemzetközi újságírócsoporthoz, és nem hiába: végre néhány apró titkot én is megtudtam a leanderek takarásában.

A direktor úr (Gedeon József - a szerk.) szokatlanul őszinte hangulatban volt, talán az idén egyre-másra készülő személyes interjúk miatt... Azt mondta, munkájának az a legszebb része, amikor a bemutatandó műveket válogatja. Számára ez a legkedvesebb elfoglaltság, a műsor az ő ízlését tükrözi. Az idei Troilusra is utalva igen tekintélyes névsort hozott annak bizonyítására, hogy itt, épp e régi vár falai között a modern, a nem szokványos Shakespeare a követelmény.

Igazolom, tessék csak megnézni évekre visszamenően naplómat! Ha nem találják, akkor legyenek türelemmel, vagy simán ugorjanak ide, Gyulára. Legjobb személyesen meggyőződni arról, mi modern, és mi nem az.

Az itt időzőknek kőrösi halászlé, pohár rozé jut a Patriótában, a helybéliek szülötte és büszkesége, Erkel Ferenc zenéjével körítve. (Ahogy hallom, ő is értett a drámához!)