A mizantróp pokrócban

Három napja nincs fűtés a Katona József Színház egyes részeiben. A pénteki bemutatót mégis megtartják. A helyszínen jártunk, kamerával.

A színház előcsarnokában 15 fok van, a jegypénztárban 18. Előbbi egyelőre üres, a pénztárban azonban dolgoznak. És fáznak.

A Petőfi Sándor utcában vasárnap reggel kapcsolták ki a gázt, a Fővárosi Gázművek magas szén-monoxid értéket állapított meg. A Kéményseprő Vállalat bontásra ítélte az 1977 óta működő kéményt. Mára az egyik csövet le is bontották. A házban több lakás maradt fűtés nélkül.

A Katonában premierre készülnek, pénteken mutatják be A mizantrópot, Zsámbéki Gábor rendezésében, Fekete Ernővel a címszerepben. A főpróbahetet egyelőre nem hátráltatja a fűtésnélküliség: az öltözők és a társalgó ugyanis egy másik épületből kapja a meleget. A jegypénztárban, az előcsarnokban, a nézőtéren, a színpadon, a varrodában és az igazgatói titkárságon azonban napról napra hidegebb van. A színpadot egyelőre fűtik a reflektorok, a többi helyiségben villanyradiátorok dolgoznak - habár az Elmű azt kérte, ne fűtsenek villanyrendszerrel, mert nem fogják bírni a vezetékek.

És hogy mikor áll helyre a rend? Pontosan nem lehet tudni, az első információk öt napról szóltak, de ma már érkeztek hírek tíz napról is.

Mattyasovszky Bence, a színház ügyvezetője elmondta, a pénteki premiert ennek ellenére megtartják. Kalandos, nem mindennapi színházi élményben lesz része tehát a bemutató közönségének: pokrócokkal fölszerelkezve, meleg teával a kézben lehet végignézni Molière klasszikusát. Holnap a Sufniban Pilinszky-est lesz, az apró színpadot a Vígszínházból kapott kölcsönradiátorokkal szerelik föl. Így tehát senkit ne tántorítsanak el a hírek, sőt! Irány a Katona! Még kiöltözni sem kell, egy plusz pulóver viszont nem árt...

A mizantróp - Vajdai Vilmos (Katona József Színház - fotó: SzoFi)

Alternatív fűtés a színpadon

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG