A Törőcsik - POSzT 2. nap

A POSzT második napja kétségtelenül Törőcsik Marié volt.

Törőcsik Mari érkezett Pécsre, azonnal utcai látványosság lett, nem tudom, hogy csinálta, de a belváros összes pontján megfordult. Életműdíjat kapott a Kritikuscéhtől, melynek apropóján Veiszer Alinda beszélgetett vele egy órát. Azaz, igazából kérdezni sem nagyon kellett, ahogy Alinda is szellemesen megállapította, Törőcsik egy one women show-t simán lenyomna egyedül.

Jordán Tamás és Törőcsik Mari (fotó: SzoFi)

Utána rögtön átment megnyitni az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Básti 100 című kiállítását. Egy óra múlva pedig egészen véletlenül részese lett a Jordán Tamás kiállítás megnyitójának. Jordán idén a POSzT díszvendége, egyetlen napra látogatott Pécsre.

Este az Ifjúsági Házban a Salto Mor(t)ale Társulat játszotta a Lüszisztraté avagy a hálófülkék forradalma című előadást. Kocsmában. Karaoke-színház. Sok kőszínházi produkciót megszégyenítő módon. Tele improvizációval, reflektálva a közelmúlt politikai-közéleti történéseire. Athénba ültetve a mai Magyarországot, érvényesen, nem a poénra utazva. És a történet megél. A 2400 évvel ezelőtti történet. Amelyben a békéért és a demokráciáért harcolnak a nők.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG