Drámáztak a Pesti Színházban

Különleges témájú és helyszínű felolvasószínházakkal ünnepelték a Magyar Dráma Napját a Pesti Színházban. Nézzék meg videós összefoglalónkat!

Különös programokkal ünnepelte idén a Vígszínház társulata a Magyar Dráma Napját. Szeptember 19-én délután csurig telt a Pesti Színház, de nem csak a nézőtér, hanem az összes folyosó, zeg-zug, lépcső, kiszögellés, a büfé, az előcsarnok, sőt, az öltözők is.

A tavalyi Magyar Dráma Napján jelenetíró pályázatot hirdetett a Vígszínház Kamaszba zárva címmel. 14 és 21 év közti fiatalok szövegeit várták. 155 pályamunka érkezett, ebből 18 jelenetet találtak érdemesnek arra, hogy a Pesti Színház különböző tereiben, hol egymással párhuzamosan, hogy egymást megvárva, szcenírozott felolvasó-színházi formában eljátsszák a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Forgács Péter rendezésében.

Egymásra nézve - Bata Éva, Járó Zsuzsa (Pesti Színház, Magyar Dráma Napja, 2011)

Este Makk Károly Egymásra nézve című filmjének színpadi adaptációját mutatták be, szintén felolvasószínházként. A film Galgóczi Erzsébet Törvényen belül című kisregénye alapján készült 1982-ben. Cannes-ban elnyerte a kritikusok különdíját, itthon pedig betiltották. A történet szerint Szaláncky Éva újságírót szenvedélyes szókimondása miatt az ötvenes években mellőzik és meghurcolják. Erdőss főszerkesztő, aki megjárta Rákosi börtönét, 1959-ben maga mellé veszi az Igazság című laphoz. Éva a lapnál újból harcot kezd nemcsak a valóság feltárásáért, hanem a másság elfogadásáért is küzd. A téesz-szervezésekről írott cikke, és kolléganője, Lívia iránti szerelme olyan konfliktusok sorát indítja el, amely tragédiákba torkollik, és amelyből nincs más kiút, mint a vak menekülés a halálba.

A felolvasószínházat Hegedűs D. Géza rendezte, a főbb szerepeket Bata Éva, Járó Zsuzsa, Hegedűs D. Géza, Borbiczki Ferenc, Rajhona Ádám és Tahi Tóth László játszották.

Videónkban rövid összefoglalót láthatnak a két előadásról.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Örkény 100

Örkény 100 logo

A száz éve, 1912. április 5-én született író emlékére Örkény Évfordulót, és számos programot szervezett a Hungarofest.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG