November 6-án premier előtt vetítik az Uránia Nemzeti FIlmszínházban Hules Endre filmjét, amelyet táncbemutató előz meg, és táncház fejez be.
A történet főszereplője Steve, egy táncosból lett impresszárió (Hules Endre) húsz év után visszatér szülőföldjére, Magyarországra. A szocialista rendszer, amely száműzte, nincs többé. Volt káder apja nyugdíjba vonult, de öccse, Gyula (László Zsolt) továbbra is ugyanazzal a társulattal, ugyanabban a lerobbant stúdióban dolgozik, ahol együtt kezdtek. Ráadásul időközben feleségül vette Steve volt szerelmét, Marit (Melkvi Bea). A két testvér úgy dönt, hogy felújítják utolsó közös sikerüket, A halálba táncoltatott leány balladájából készült táncdarabot.
Hules Endre rendező Zsuráfszky Zoltánt, a Honvéd Táncszínház művészeti vezetőjét kérte fel koreográfusnak. Zsuráfszky megalkotta a ballada táncszínházi feldolgozását, amely eredetiségével, virtuóz táncaival és Kiss Ferenc vérpezsdítő zenéjével méltó alapot adott a filmhez. A halálba táncoltatott leány először a 42. Magyar Filmszemlén debütált, ahol a főszerepet alakító László Zsoltot a legjobb színész díjával tüntették ki. Azóta számtalan filmfesztiválon bemutatták - többek között Montrealban, Szöulban, Indiában és Kalkuttában.


Fidelio
Hozzászólás
Elküldöm






























