Ami a szívedet nyomja

A Duna Táncműhely előadása az azonos címen megjelent, kortárs svéd gyermekverseket tartalmazó, mára klasszikussá vált antológia alapján született.

A táncképekben - akárcsak a kötet verseiben - megjelennek a játék, a barátság, a szerelem, az álmok, a félelmek, illetve a felnőtt-gyerek kapcsolatok témái.

Ami a szívedet nyomja

Az előadás a kamaszok mindennapjait idézi meg - stílszerű tehát, hogy a Vörösmarty Gimnázium drámatagozatosai is közreműködnek a produkcióban, amely során mintegy a felnőtté válás küszöbére érkeznek, bár attól még mindig nagyon távol maradnak. Nem konkrét történetet mesélnek el, hanem a kortárs néptánc eszközeivel elevenítenek meg egy álomszerű világot.

2012. február 9. 10:30 - Nemzeti Táncszínház

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG