Fidelio Klasszik: Horváth Zsolt, Vitézy Zsófia

A Fidelio Klasszik január 28-i adásában megszólal még Kozmér Alexandra és Ágoston László is.

Lassan egy évtizede vannak markánsan jelen a főváros zenei életében a Pécsi Filharmonikusok, a Művészetek Palotája 2005-ös megnyitása óta pedig minden tavasszal önálló bérletsorozattal várják a budapesti közönséget. A koncertsorozat nyitó hangversenyét január 20-án a zenekar vezető karmestere, Bogányi Tibor vezényelte. A sorozat további hangversenyeiről a Pécsi Filharmonikusok igazgatóját, Horváth Zsoltot kérdeztük.

Kozmér Alexandra (fotó: Mezey Béla)

Új főszerepben mutatkozott be a napokban az Operaház színpadán Kozmér Alexandra.  A Magyar Nemzeti Balett vezető balerináját az Örvényben című kortárs balett-esten ezúttal Roberth North: A halál és a lányka című koreográfiájának női főszerepében láthatta a közönség, először január 22-én. Kozmér Alexandra négy alkalommal kelti életre a már modern klasszikusnak számító remekmű tragikus nőalakját. A Halál szerepét az első két előadásban Liebich Roland, a második kettőben Solti Csaba táncolja majd Kozmér Alexandra partnereként. A csaknem két évvel ezelőtt, 2010-ben bemutatott kortárs balett-esten Kozmér Alexandra a Szerelem és a lány című Myriam Naisy-koreográfia női főszerepét táncolta. A prímabalerina felidézte a 2010-es bemutatót - és természetesen az új szerepéről is mesélt.

A 2011 augusztusának végén megalakult MoltOpera társulat célja nem kevesebb, mint új színt hozni a magyarországi operajátszásba: színházzá és mindenki számára fogyaszthatóvá tenni a műfajok királynőjét. Mindezt szakmai megalkuvás és a „poposítás" helyett tradicionális rendezésben, a zenei anyag átírása nélkül, mégis megszabadulva rengeteg, az operát érintő és az operát megbénító közhelytől. A MoltOpera társulat életkora átlag 24,8 év, de tagjai már így is tapasztalt zenészeknek számítanak, többen komoly szerepekkel a hátuk mögött. A társulat hisz abban, hogy tud közönséget találni és teremteni, főleg olyanok között, akik nem is gondolnák, hogy szeretik az operát. Hogy sikerül-e megvalósítani céljaikat, megtudhatjuk első nyilvános fellépésükön, amely 2012. február 15-én este fél nyolckor kezdődik a Nádor Teremben. Az est első felében operaáriák szerepelnek hangversenyszerű előadásban, a szünet után félig szcenírozott Don Giovanni-jelenetek lesznek műsoron. A társulat igazgatóját, Ágoston László baritont a társulat létrejöttéről, koncepciójáról és tagjairól, illetve arról kérdeztük, miért éppen a Don Giovannival mutatkoznak be. A társulat vezetője mesélt továbbá a rendezés, a zenei megvalósítás kulisszatitkairól is.

Vitézy Zsófia (fotó: Erdei Gábor)

A megszokottnál rövidebb ideig tart ebben az évben a Budapesti Tavaszi Fesztivál, mely idén március 16-26. között várja az érdeklődőket. A rendezvénysorozat 11 napján összesen 15 helyszínen 48 program közül válogathat a közönség - tájékoztattak a szervezők a Budapesti Tavaszi Fesztivál keddi nyitó sajtótájékoztatóján. A fellépők között idén is lesznek nemzetközi sztárok: többek között a hegedűvirtuóz  Maxim Vengerov, a világhírű Mihail Pletnyov Nyikolaj Luganszkij és az Orosz Nemzeti Zenekar kíséretében és az I Musici di Roma (I Muzicsi di Róma) zenészei. Idén is folytatódik a Nemzeti Színház és a BTF közös rendezvénye, a Nemzetközi Színházi Fesztivál. Igazi csemege is várja az ínyenceket a fesztivál ideje alatt: egy rendhagyó produkcióval érkezik Budapestre a világhírű színész, John Malkovich. A Pokoli vígjáték - Egy sorozatgyilkos vallomásai című mű egy operarészletekkel tarkított monológ, melyet a Vígszínházban láthat a közönség. A Budapesti Tavaszi Fesztivál sajtótájékoztatóján a 32. alkalommal megrendezett BTF programjairól Vitézy Zsófiát kérdeztük.

A fesztivál idejére időzítik Dubrovay László Tündérszép Ilona és Árgyélus, Zombola Péter Requiem, Orbán Gyula Udvari táncok és Szarka Gyula Toldi című műveinek ősbemutatóit. Adásunkban a fiatal zeneszerzővel, Zombola Péterrel beszélgetünk.

Zombola Péter

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 9-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére január 29-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Fidelio Klasszik

A Klasszik Rádió 92.1 és a Fidelio.hu szombat délelőtti kulturális magazinműsora elsősorban a komolyzenei élet aktuális eseményeire reflektál, de gyakran sor kerül egyéb művészeti ágak: színház, tánc, képzőművészet, irodalom kiemelkedő szereplői, művészei által létrehozott produkciók bemutatására is. Mindezt röviden, színesen, a laikusok számára is könnyen fogyasztható formában. A Fidelio szerkesztői által készített híreket és interjúkat a Klasszik Rádió népszerű klasszikus zenei kínálata fűszerezi. A műsor szombaton 9 és 12 óra között jelentkezik, az ismétlésre vasárnap este 7 órától kerül sor.

Lemaradt az adásról? Visszahallgatná a korábbi műsorokat? A teljes archívum rendelkezésre áll egyetlen kattintásnyira, böngésszen és töltsön le kedvére!

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG