Nem csak csajok

Az L1 Kortárs Táncfesztivál következő két napján a Gödör Spicc Színpadán láthatók az előadások.

Dominika Knapik produkciója, a Hogy szeretnél? a SOLO PROJEKT 2007 elnevezésű program Art Stations Foundation Residency Program alprogramjának keretén belül készült, a rendezője Wojtek Klimczyk. A lengyel táncos-koreográfus így vall magáról: "Ülök, sétálok, mivel szeretek futni. Indok ismeretlen. Kézen állok, nézek, érintek. Megmozdítom a lábam, a hátam, a könyököm. Copfot fonok, dobok, cipelek, elmegyek. Vidám tekintetek, napsütéses mosolyok, tiszta ruhák. Semmi egyebet nem érzékelek a saját testemen kívül. Néha egy medvét, egy autót, egy ruhát. Dominika. Jelenleg ez a személy nem létezik."

Hogy szeretnél? - Dominika Knapik (fotó: Jakub Wittchen)

Az est második előadását Hód Adrienn készítette, aki radikális kísérleteiről elhíresült koreográfus. A kortárs tánc bevett formáinak elvetése, és újrafogalmazása foglalkoztatja. A Hodworks darabjai évek óta a mozgás megfigyeléséből, a mozdulatok ízekre bontásából, újra összerakásából, a tér mindenféle színházi szabályokat áthágó használatából állnak: "A mozgásban fontos kiindulópont, hogy egy egyszerű szabály alapján gerjesszünk egy, minél gazdagabb, ismeretlenebb mozgásformát a testtel. A táncosok a testre alkalmazott szabályok szerint improvizálnak minden egyes zeneszámban, etűdben. Erős belső munkát végeznek, hogy az éppen használt szabályon keresztül a testük zsigeri szintről meginduljon. Az agy gyorsan adja ki a parancsokat a testnek, így a táncos egy felületként viszi előre az információ halmazt. Mi azt látjuk ahogyan a teste reagál. Nem a külső formára törekszenek, hanem egy egyszerű dolgot oldanak meg nagyon fejlett testi érzékeléssel. A figyelmük a testükre összpontosul elsősorban és nem egymásra. Ettől még a szerkesztés miatt egymás mellé kerülő testek kapcsolatba is lépnek. Mindegyik szabály létre hoz egy sajátos stílust. Ezeket alkalmazom különféleképpen a zenére a színpadi szituációra, helyzetre variálva" - fogalmaz a munkamódszer kapcsán Hód Adrienn.

Supra Hits - Hodworks (fotó: Kővágó Nagy Imre)

A Supra Hits bemutatója 2009-ben volt, az előadásról így ír Tóth Ágnes Veronika: "Az ismerősen csengő, letűnt slágerek mindegyikéhez külön világ rendelődik hozzá, az adott opus (előadói vagy táncstílusának) minden modorosságát szeretetteli gunyorossággal felmutatva. Apró, minden ízében kimódolt, könnyed karikatúrák ezek a jelenetek, megannyi keserédes mikrokozmosz. Rafinált és izzasztó, izolált mozgásokkal teli virtuóz közelharc zajlik a táncosok között..."

Május 9. 19:00 - Gödör Klub, Spicc Színpad

Dominika Knapik: Hogy szeretnél?; Hodworks: Supra Hits

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG