Park Action

Augusztus 5., 12., 19., 26. 19:00 – Millenáris

Évek óta hagyomány a Millenárison, hogy nyáron jeles kortárs táncosok, a park adottságait kihasználva, szabad improvizációkkal lepik meg a látogatókat. Természetesen augusztusban is folytatódik a nagy sikerű sorozat. Először Fehér Ferencet láthatja a közönség, aki hazánkban egyedüliként jeleníti meg az „utcai" szabad táncok világát a kortárs színpadon, majd Balázs Mari, a Dream Team Színház alapítója, táncosa és rendezője kínál egy újfajta, testet-lelket megmozgató programot. A harmadik vendég Hód Adrienn, aki továbbra is azon dolgozik, hogy újra egyszerűen érthető, érezhető legyen a test, a hónap utolsó fellépője pedig Ladjánszki Márta Love to Give című produkcióját hozza el a parkba, amelyben a nézők is részeseivé válnak a születő pillanatnak.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG