Szabadtéri Dózsa-premier

A következő Dóm téri premier egy táncjáték lesz. Játsszon a Fidelióval, és nyerje meg a két belépőjegyet a bemutatóra!

Novák Péter

A Dózsa György hőstetteit felelevenítő tánckrónika nemcsak a műfaj szerelmeseinek nyújt élményt, hanem a történelem iránt érzékeny közönségnek is. Szerzőként Szarka Tamás, Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán jegyzi a produkciót, amely nem szűkölködik a látványelemekben. Azok, akik megnézik az előadást, izgalmas produkcióra számíthatnak, amelynek csúcspontján az egész színpad lángolva izzik. A címszereplőt a legendának megfelelően izzó trónra ültetik és fejére izzó koronát helyeznek.

A színpadkép leglátványosabb eleme a drámai csúcsponton lángba boruló 6 méter magas és 6 méter széles hatalmas korona, amely az eredeti, a parasztvezér megégetésekor használt korona felnagyított mása. A drámai történelmi események látványos középkori környezetben, lovakkal, árusokkal, csatákkal, reneszánsz maszkabállal, sok- sok tánccal és zenével elevenednek meg a Dóm tér színpadán. Az előadást Zsuráfszky Zoltán rendezésében és koreográfiájával láthatják, a produkcióban Szarka Tamás (Ghymes) egyes dalok szerzőjeként és színpadi zenészként, énekesként is közreműködik, a főszerepben pedig Novák Péter lesz látható. A tánckrónikát július 16-án és 17-én, a Szegedi Szabadtéri Játékokon tekinthetik meg.

 

Kérdésünk: Ma a címe annak a táncjátéknak, amelyet két évvel ezelőtt, kapcsolódva a nemzetközi néptáncfesztiválhoz mutattak be a Szegedi Szabadtéri Játékokon?

Segítségképp annyit, hogy azt a produkciót is Szarka Tamás, Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán hozta létre.

Ha a helyes választ július 13. éjfélig megjelöli, sorsoláson vesz részt, amelyen egy helyes megfejtőnk két jegyet nyer a július 16-i előadásra.

A játékban csak regisztrált felhasználóink vehetnek részt a bejelentkezést követően.

A játékban csak azok a bejelentkezett felhasználók vehetnek részt, akik a regisztráció során megadták teljes nevüket és postacímüket is.
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Még nem regisztrált? Ide kattintva megteheti!
A Fidelio.hu játék szabályzatát ide kattintva olvashatja el.
 
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

Nem komoly

Bryn Terfel koncertjén az áriák kifogástalan kivitelezésénél fontosabb szempont volt a szórakoztatás. KRITIKA

Tragédiától Tragédiáig – tízéves a Nemzeti Színház

Az új Nemzeti Színház megnyitásának jubileumára nagyszabású programsorozattal készülnek.

Lovagi torna az orgonán

Magyar Állami Operaház

Az improvizáció kétségtelenül rizikós vállalkozás - akárcsak a párbaj. Karosi Bálint és Sietze de Vries improvizációs orgonapárbajára február 10-én, a Müpában kerül sor.

Boldog születésnapot, Szinetár Miklós!

80. születésnapját ünnepli a Kossuth-díjas rendező, színházigazgató, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, mesterművésze.

Borok és hegedűk a Fonóban

Hangszerészek és borászok bemutatkozása mellett klasszikus és népzenei koncerteket kínál a budai zeneház három februári szombaton.

Szorosabbra fűzi kapcsolatait a Fesztiválzenekar és a Müpa

Vajda Gergely (fotó: MTVA)

A közelgő Mozart-maraton aprópóját megragadva a BFZ új vezetősége stratégiai együttműködési megállapodást kötött Káel Csabával.

Posta Victor: 'Ahol tét van'

Arts&Business

A Madách Színház következő premierje az Én, József Attila című darab. A produkcióban a költő egyik megszemélyesítője Posta Victor. INTERJÚ

Magyar is, klasszikus is

James Ensor: A halál uralkodik a hét főbűn felett (KOGART Ház)

Novák Eszter Tanítónő-rendezéséből megkapjuk a választ arra a kérdésre, miért nem lehet száz évvel ezelőtti színházat csinálni. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 962 Ft

Kedvezményes ár: 2 946 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 962 Ft

Kedvezményes ár: 2 946 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 080 Ft

Kedvezményes ár: 4 572 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 946 Ft

Kedvezményes ár: 1 930 Ft