Szűz kéz
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.
Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.
A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.
Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Kemény dió.
ha a fészbukon lennénk, lájkolnám GK kommentjét...
Amúgy jó címet adni sokszor nekezebb dió, mint megírni az egészet...
Parsikám, te jelentősen el vagy maradva az evolúció tényeitől.:)) A madarak és a macskák elválaszthatatlan barátok, sőt határozottan az az érzésünk lehet, hogy a madarak értelmi fejlődése lekörözte a macskákét.
http://www.youtube.com/watch?v=-fAGzY9rnaA&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=oObcVkyAq80
http://www.youtube.com/watch?v=Yukdsl5O7AI&feature=fvw
http://www.youtube.com/watch?v=hGxPEye2SnQ&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=Yukdsl5O7AI
http://www.youtube.com/watch?v=MGgyzN9LMQ0&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=TlQ4mk1BPM0&feature=related
Kedves Begy!
Sötét éjszaka már aludni kell a kis madárkáknak, mert jön a ronda macska és hamm! bekapja !
Vagy ha nem is aludni, de legalább http://www.youtube.com/watch?v=mXuzLRVi6qk
Hm. Sajnos, ez is mesterkélt lett volna. Egy esszékötet nem túl sikeres címválasztásának még elment volna 20 éve, akkor még metaforának se voltak annyira elkoptatva. Nincs kifizetődőbb a nemes egyszerűségnél. Mondjuk:
Gergye Krisztián: Minden előadásunk premier
vagy:
Gergye Krisztián: Az motivál, hogy megmutassam a darabok változékonyságát
Sok a közhelyszerű fordulatokból összerótt pocsék mondata, nehéz belőle idézni.:(
Hidak, ütközések - ez volt a címe neki eredetileg
Parsikám, meggyőzőbb voltál máris interjúalanynak mint ez a derék Gergye:))), de igazad van, ha elzárkózol.:)))) Interjúvolni azt kell, aki magától nem beszél, nem akar megszólalni, netán tudja is, hogy miért. Ez téged egy ideje ehelyt nem fenyeget.
Amúgy, ha most sajnos visszafogott és szégyenlős vagy, milyen lehet, ha nem...:))) A visszafogottság és szégyenlősség amúgy helyes dolog, meg a játék része is.
Részben azon vagyok - de sajnos kissé visszafogottan és szégyenlősen. Másrészt: az identitás, mint olyan, önmagában nem más mint az ontikus én transzecendenciája, tehát , mint ahogy a régi görögöknél szerepelt: O- Dontitás. A kerek O az én janus arcúságát fejezi ki. Tehát identitásviszonyok= rejtett, álcázott, ontikus létviszonyok, mint önmagából elűzött de oda vissza-visszatérő AU-tencitás, vagyis a transzendencia, mint önmagán tovatűnő BE-levetettség. És itt a szó nem ér semmit, bár amor omnia vincit de dance manent verba volant.. Ergo marad tánc.
Egyébként nem adok interjút senkinek. (Az interjú olyan , mint amikor gregoriant éneklünk japánul. )
Legföljebb táncolok.
http://www.youtube.com/watch?v=Mi1Iaf9Gk_4
Tényleg szar a cím (Bocs Robi) Utólagos elnézést kérek érte!
Ez Jancsó koreografálva.
Parsikám, ezen ne múljon megcsinálom veled azt az interjút. Mindenekelőtt azt kérdem, szeretnéd-e föltárni önmagad identitásviszonylatait?
Amúgy rákerestem Gergye Krisztián önmagában feltárt identitásviszonylatainak képi kifejeződéseire, és azt mondom, hogy nem is tudom...
http://www.google.hu/images?hl=hu&q=gergye%20kriszti%C3%A1n&rlz=1W1ADFA_hu&um=1&ie=UTF-8&source=og&sa=N&tab=wi&biw=1259&bih=798
Aztán benéztem a Gaia kritikájába, közte képek, aztán az ugyanezen linken lévő ismertetőbe...
http://kultura.hu/main.php?folderID=1287&articleID=283837&ctag=articlelist&iid=1
...és ezt olvasom:
"A Gaia című darab egy összművészeti előadásban megelevenedő archaikus őskép, egy személyes teremtésmítosz, jelenlét-rituálé, vallomás-színház, körtánc, haláltánc, cirkuszi attrakció, stand up comedy, sit down tragedy, peepshow, tánc-show."
Nnno igen.Tudod, Parsikám, ehhez képest a te személyiséged problémás, extrém, mesterkélten egyszerű. De mondom, megcsinálhatjuk azt az interjút, nem szeretném, ha frusztrálna a hiánya, és kedvezőtlenül hatna vissza önmagad identitásviszonylataira.
Hogyne lenne. Pí Ár a becsületes neve.
Mellesleg megérdemli az interjút (bár talán jobbat ennél) és lehet, hogy még pár díját is megérdemli.
Ha azt veszük, hogy Lady Gagát már több mint egymilliárdan kattintották (sic!) meg!!!!
http://www.youtube.com/watch?v=niqrrmev4mA&ob=av2e
- ezt például ugye közel százmillióan látták.
Pedig nem tud annyival jobban tácolni mint a Gyergye.
Itt most elérkeztünk a mai müvészetek problémájához, amiről többet nem tudok mondani.
ennek az interjúnak tényleg nincs készítője?
Így csinált Zsölény ravaszul reklámot GK-nak.
Ögyes...
Én már régóta csinálom (4 vagy 5 s?), csak én nem vagyok művész,és az ördög se csinál velem interjút.
Tisztelt barátaim, köszönöm.
Hát ha nem látnám, hogy Zsölény a topictulaj és nem te lennél az utcsó hozzászóló, akkor én sem olvastam volna el!
Az ilyen címadás olyan riasztólag hat rám, hogyha nem kommentáltad volna, biztos el sem olvasom ezt a cikket.
Gergye Krisztián méltán elismert művész, de a cikk címe lelombozó. Rendben, tegyük fel, van olyan, hogy "identitásviszonylat". De miért érdekes az? Miért érdemes feltárni? És miért kell nekünk tudni Gergye Krisztián ilyetén szándékairól?