Szűz kéz
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.
Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.
A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.
Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Január 28-án délelőtt az egyik kedvenc balettomat láttam az Operaházban: a Rosszul őrzött lányt. Nagyon jó hangulatú előadás volt, remek alakításokkal. A legjobban Koháry István Alain-je tetszett. Nála nincsenek véletlenek, minden a helyén van, mindennek van értelme, amellett, hogy remekül mozog. Szintén lenyűgöző volt Felméry Lili Lise szerepében. Ez sokkal inkább neki való, mint a Giselle. Egyedül a nagy pas de deux legvégén, a cipő orrával végigkopogott diagonális lépéssorban nem éreztem, hogy ura lenne a helyzetnek. Mindenhol máshol tüneményes, igazi profi alakítás volt. Medvecz József Colas-ként egy kicsit még "izgalmas" alakítást nyújtott. Úgy értem, még izgulni kell érte, hogy végig bírja csinálni, mert még nem teljesen az övé, bár nagyon jó úton halad. Az emelések tökéletesek, a szólórészek korrektek. Játszani is tud, bár néha kissé egysíkú, nem elég vagány. Amikor a mezőn becsapja a társaságot azzal, hogy nagy meghajlással köszönti a baromfiól közelgő kis csapatát, nem teszi világossá, hogy ez csak tréfa volt (ezt a részt egyedül Bakó Máténál lehet érteni). A nagy pas de deux-ben azután elfogy a szufla és a tánctudás. Amikor hazaértem, direkt megnéztem a youtube-on elérhető 1973-as Erkel színházi előadás ide vonatkozó részletét (Róna Viktorral), és akkor látszott igazán a különbség, egy egész sor bonyolult lépéssor kimaradt, a forgások egyszerűsödtek...vagyis még mindig van mit tanulni a régiektől, legalábbis ami a tánctudást illeti. Ugyanezt éreztem Komarov Alekszandr Simonéjával kapcsolatban is. Kiváló színész, az embernek kicsordul a könnye,...de az Isten szerelmére: miért nem tanítják meg szteppelni? A clog dance a szerep csúcspontja, az egyetlen igazi szóló! Világsiker lehetne, ha hallanánk a fapapucs kopogását! Mindezzel együtt felejthetetlen élmény ez a darab, szerintem minden gyereknek látnia kellene! Talán szebb világban élhetnénk! Ajánlom mindenkinek.