Szűz kéz
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.
Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.
A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.
Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Legyél TE is a Csapatunk tagja!!!
Színpadi táncos, Musical színész, Énekes képzés.
Akár komplexen, akár szelektíven is részt vehetsz.
A kezdő csoporba a felvétel folyamatos. ( Nincs felvételi !!! )
Weryus Musical Studio & Produkciós Iroda
10-20-30-40... éves korig
Alap trening:
Kezdő csoport: hétfő, szerda: 15:30h-tól - 17:30h-ig
Haladó csoport: hétfő, szerda: 17:30h-tól - 19:30h-ig + korrepetíció
Összevont: (kezdő-haladó) szombat 9:30h-tól 12h-ig + korrepetíció
komplex színpadi mozgás, musical tánc, jazz-tánc, show-tánc, amerikai step tánc, moderntánc, stretching tréningek, koreográfiák, színészmesterség, beszédtechnika, hangképzés, korrepetíció, + színpadi próbák (folyamatos fellépési lehetőség, az arra már megérett produkcióknak)
http://www.weryus.hu
weryus@gmail.com, +36/70-230-7353
1052 Bp. Semmelweis u. 1-3. II. em Bólyai terem ( Astoria )
Weryus Musical Studio - google maps :
http://maps.google.hu/maps?hl=hu&xhr=t&q=weryus&cp=4&um=1&ie=UTF-8&sa=N&tab=wl
Facebook ™
http://www.facebook.com/pages/Weryus-Musical-Studio-Produkciós-Iroda/322416498114