Szűz kéz
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
Ha továbblép Shop oldalunkra, folytathatja a vásárlást.
A mégsem gomb megnyomására rendelési szándékát töröljük.
A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ
A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL
A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.
Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.
A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.
Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.
Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ
A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA
Magyarban is van: a Lajos és a/z/ Alajos, akiket Lojzinak is szoktak beszézni /ld. Lojzi bácsi, a Margit körúti Ferencesek karnagya, anno a 60-as években!/, és ez lehet az Aloysius.A honlapon Louis-nak írták, ahogy nem egy más esetben változnak a névhsználatok.
Különben mindegy
Hogy tanuljál:
Tamás Gergely Alajos /= Lojzi bácsi/(Öregcsertő, 1915. szept. 8. – Budapest, 1967. aug. 29.): karnagy, zeneszerző, zenetanár, ferences szerzetes.
1941-ben szentelték pappá. 1944-ben a Zeneműv. Főisk.-n egyházkarnagyi
oklevelet szerzett. Zeneszerzést ugyanott Kodály Zoltánnál tanult.
1945-ben megalapította a Kapisztrán felnőtt és gyermek ének- és
zenekart, melyeknek haláláig karnagya volt. Templomi hangversenyeken a
vallásos zeneirodalom legjelentősebb alkotásait mutatta be. A központi
papneveldében zenét tanított. Miséket, motettákat és oratóriumokat
komponált. – F. m. Nándorfehérvár 1456 (oratórium, szövegkönyv: Radó
Polikárp, Bp., 1956); Kapisztrán (opera). – Irod. T. G. A. (Új Ember,
1967. szept. 10.).
Aloysius Bertrand - bár nem tudom, ha a Luis becézése...