A Nemzeti Táncszínház és az UNICEF a gyerekekért

"Segíts egy tízessel" címmel indít jótékonysági akciót az UNICEF Magyarországgal közösen a Nemzeti Táncszínház. A február elsején induló kampányban tíz héten át gyűjtik az aprót a világ legrosszabb sorban lévő gyermekeinek megsegítésére.

A Nemzeti Táncszínház a nehéz sorsú gyerekekért

Decemberben a Nemzeti Táncszínház tíz hazai alapítványnak segített jótékonysági akciójával, február elsején kezdődő új programjával pedig egy nemzetközi szervezetet támogat. Naponta több mint 21.000 gyermek hal meg értelmetlenül alultápláltság, hasmenéses kiszáradás, szennyezett ivóvíz fogyasztása, gyógyítható betegségek és egyéb, könnyen megelőzhető okok miatt. A legtöbben közülük a világ legszegényebb országaiban és közösségeiben élnek. Őket támogatja az UNICEF és ebben a harcban szeretné segíteni a szervezetet a Nemzeti Táncszínház munkatársai és nézői segítségével.

A színház a szervezet magyarországi nemzeti bizottságával közösen február elsején tíz héten át tartó adománygyűjtést indít a színház épületében, a Budai Várban. Az április 11-ig tartó programban aprót, azaz tízeseket gyűjtenek, a befolyt összeget az UNICEF a különböző programjaira fordítja. Mire elég egy tízes? Egymagában nem sok mindenre. Tíz darab tízforintossal azonban már lehet segíteni a gyermekeken. Tízszer tíz forint például elegendő három gyermekbénulás elleni oltóanyagra, így azzal három kicsi élete menthető meg. Ez az összeg fedezi negyven darab víztisztító tabletta árát is, ami kétszáz liter szennyezett víz megtisztításához elegendő, így katasztrófahelyzetben biztosítja a gyerekek tiszta vízhez jutását. Száz forintból szintén megvásárolható egy szúnyogháló, ami alatt öt gyerek fér el, és így megóvhatóak a maláriától.

- ­Sokan hiszik, hogy segíteni csak nagy összegekkel lehet, pedig a sok kicsi sokra megy mondás, esetünkben nagyon is igaz. A havi, akár ezer forintos, rendszeres támogatással az UNICEF gyerekek millióinak életét tudja elviselhetőbbé tenni. Örülünk ennek a kezdeményezésnek, mert lehetőségünk van arra, hogy tudatosítsuk az emberekben, hogy sokszor milyen kevésből, milyen sok mindent lehet megvalósítani - mondta dr. Bábel Tamás, az UNICEF igazgatója.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG