Hat határon túli magyar táncegyüttest vett tagjai sorába a Magyar Táncművészek Szövetsége hétfői közgyűlésén. Két intézmény - a Magyar Nemzeti Balett és a Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF) - felvételi kérelmét támogatta, és elnapolta a döntést az egri Gárdonyi Géza Színház tánctársulatának felvételével kapcsolatban.
Az új rendes tagok: a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes, a Marosvásárhelyi Maros Táncegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes és a székelyudvarhelyi Udvarhely Táncműhely. A közgyűlést követően a szervezet elnöke, Mihályi Gábor elmondta: vélhetően már előbb is megtehette volna a szövetség, hogy tagjainak sorába hívja ezeket a műhelyeket, hiszen a határon belüli és túli társulatok között élő kapcsolatok voltak. "Ezek most hivatalossá és erősebbé válnak, ebből mindnyájan sokat fogunk profitálni. Hasonlóképpen gondolkoznak a világról koreográfiai szemléletben, mint mi. Máris tettek hasznos javaslatot, felhívták a figyelmünket a Kolozsvári Magyar Opera balettkarára" - fűzte hozzá. Mihályi Gábor megjegyezte azt is: együtt talán jobban tudják képviselni a szakma érdekeit a kultúra sanyarú - ezen belül a táncművészet még sanyarúbb - helyzete közepette is. "Az összefogás segíthet, még, ha viták tüzében alakul is ki".
Bolvári-Takács Gábor, a Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF) tanára felidézte, hogy 2007-ben néhány együttes, köztük a főiskola és a Magyar Nemzeti Balett (MNB) úgy döntött, kilép a szövetségből és létrehozza a Magyar Hivatásos Tánc- és Balettegyüttesek Egyesületét. Ám az egyesület nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így Szakály György rektor és Solymosi Tamás balettigazgató bejelentette: a két intézmény visszalép a Magyar Táncművészek Szövetségébe, hiszen a szervezet akkor is dolgozott érdekükben, amikor nem voltak tagjai. A következő hetekben alakítják ki közösen azokat a technikai feltételeket, amelyek a felvételhez szükségesek. Tekintve, hogy a többi szövetségi tagnál nagyobb létszámú és költségvetésű intézményekről van szó, a tagdíjban, az elnökségi tagságban és a szavazati súlyban is jó, ha megmutatkozhat ez a különbség - vélekedett Bolvári-Takács Gábor, aki szerint erre most látszik megoldás.
Mihályi Gábor beszámolt arról is, hogy a szövetség hétfői közgyűlésén elnapolták a döntést az egri Gárdonyi Géza Színház tánctársulatának felvételével kapcsolatban, mert a teátrumban egy új társulat alakult, amelynek első bemutatóját csak ketten látták a szövetség tagjai közül. Türelmet kértek az egriektől - mondta a szervezet elnöke, hozzátéve, hogy a második premier után, at MTF és az MNB felvételekor ez a kérdés ismét napirendre tűzhető.
A hétfői ülésen szó esett a művésznyugdíjakról is. Mint Mihályi Gábor rámutatott, a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács úgy ítélte meg, hogy a művésznyugdíj megszüntetése szakmai egyeztetések hiányában aránytalanul több hátrány és kár forrása lehet, mint amennyi előnyt elérni kívántak a döntéshozók. "E kérdésben, miközben a szaktárcával konzultáció folyik, újabb időzített bombára találtunk" - emelte ki Mihályi Gábor. Elmondta: Szakály György, az MTF rektora és Uhrik Dóra, a pécsi művészeti szakközépiskola igazgatója megkeresése alapján kiderült, hogy a bevezetett jövedelmi korlátok miatt előfordulhat, a nyugdíj mellett dolgozó nagy tudású mestereknek dönteniük kell, végig visznek-e egy tanítási évet, illetve évfolyamot. "Azt gondolom, ezt ugyanúgy nem lehet annyiban hagyni, mint a művésznyugdíjak kérdését, mert ha ki kell lépniük az oktatásból, lassan nem lesznek mesterek, de jó színvonalon táncoló fiatal művészek sem" - hangsúlyozta Mihályi Gábor.


Fidelio/MTI
Hozzászólás
Elküldöm






























