Április 29-én kerül ismét színre az Adolphe Adam zenéjére, Perrot, Coralli és Petipa készítette koreográfia, amelyet Eldar Aliev, az együttes megbízott igazgatója dolgozott át és állított színpadra.
A Giselle az egyik legrégibb ránk maradt romantikus balett, melynek bemutatója160 éve volt Párizsban. Az eredeti koreográfiához minden alkotó hozzátesz valamit, miközben igyekszik az egykori hangulatból és lépésanyagból minél többet megtartani. Giselle a balettirodalom egyik legnehezebb, legösszetettebb, legsokoldalúbb és legtechnikásabb főszerepe. A most bemutatásra kerülő produkcióban négy kiváló balerina - Popova Aleszja, Kozmér Alexandra, Felméry Lili és Pap Adrienn - mutatkozik be a címszerepben.
A történet egy német erdőben játszódik, ahol az álruhás Albert gróf Giselle, az egyszerű parasztlány szerelme és menyasszonya, Bathilde hercegkisasszony között őrlődik. Amikor kiderül, hogy Albert vőlegény, Giselle beleőrül fájdalmába, majd holtan esik össze. A lelkiismeretfurdalástól gyötört ifjú éjjel a temetőben szeretne végső búcsút venni kedvesétől. Éjfélt üt az óra. Az erdőt villik - esküvőjük előtt meghalt lányok szellemei - lepik el, hogy halálra táncoltassák az arra tévedőket. Myrtha, a villi-királynő Albertnek is ezt a sorsot szánja, de Giselle kegyelmet kér szerelmesének...
"A produkció során igyekszünk megidézni e francia klasszikus-romantikus mestermű hangulatát és világát. Korábban a Giselle-hez hasonló produkciókban a tiszta klasszikus előadásmód mellett a különleges effektusok is helyet kaptak, ezek azonban az utóbbi időkben nem jelentek meg más balettegyüttesek előadásaiban. Ezek alkalmazásával szeretnénk a többiek előtt járni. Reméljük, hogy ezek a kihívásokkal teli és speciális technikákat igénylő elemek, amelyek kiváló alkalmat teremtenek táncosaink atlétikai és művészi tehetségének bemutatására, egyedülálló produkcióval ajándékozzák meg a közönséget. Láthatjuk jól ismert szólistáinkat: Popova Aleszját és Kozmér Alexandrát, az első magántáncosnak újonnan kinevezett Bakó Mátét, valamint Oláh Zoltánt, Cserta Józsefet és Arhangelski Vladimirt. Színpadra lépnek továbbá a társulat feltörekvő csillagai is: Felméry Lili és Pap Adrienn. Ők együttesen a Magyar Nemzeti Balett jelenlegi és jövőbeni határtalan lehetőségeit is jelentik" - nyilatkozta a produkcióval kapcsolatban Eldar Aliev.
További előadások az évadban: április 30., május 4., 5., 7., 25., 26., 29.


Magyar Állami Operaház
10 Hozzászólás
Elküldöm































Leírnád mégegyszer, kicsit érthetőbben fogalmazva?
Az alábbi mondatrészt nem értem:
"az együttes előtt személyesen hivatkozott vállalható tanúvallomására Volf Katalin, Szirb György és Solti Csaba fegyelmi eljárása idejéről"
tánckritika.hu Begőzölt középszerűség Giselle kritika
Popova művésznő említése az igazat megvallva tényleg nem ildomos, ugyanis az együttes előtt személyesen hivatkozott vállalható tanúvallomására Volf Katalin, Szirb György és Solti Csaba fegyelmi eljárása idejéről. Mint kiderült ezekben valótlanságokat állított. a tanuvallomásainak felvállalása elmaradt!
Üdvözletem a fórum résztvevőinek, ide biggyesztem Kun Attila sorait a facebook-ról.
Giselle premier
Mindkét szereposztást láttam az Aliev jegyezte Giselle előadásban. A nézőtéren ülve és az előadások után elgondolkoztam azon, hogy miről is szól valójában a Giselle premier? Az elmúlt hónapok dermesztő eseményeit kellett igazolnia ennek a premiernek. Azt kellett igazolnia, hogy E. Aliev szakmai minősége, színpadi látásmódja és koreográfusi vénája megéri Magyarországnak, megéri a közel 130 éves Magyar Nemzeti Balettnek hogy Kossuth-díjas és nem Kossuth-díjas művészeit porig alázzák. Választ kellett adnia arra a kérdésre, hogy megéri-e az együttesnek, hogy kollégák árulják el egymást és az egész együttest? Megéri e nekünk, hogy asszisztáljanak 30 év tisztességes munkáját megbecstelenítő hazugságokhoz? Azt kellett bizonyítania ennek a premiernek, hogy a Magyar Nemzeti Balett szakmai értékeit örökítő művészekre már nincs szükség mert itt az új messiás, aki arrogáns viselkedésével azt sugallja, hogy mindenki helyett birtokolja a legfelsőbb tudást ami egy nemzeti együttes életben tartásához szükséges. A premier alapján állíthatjuk, hogy nem birtokolja a szükséges tudást!!! A premiernek azt a kérdést is meg kellett válaszolnia, hogy következmény nélkül maradhat-e az a tény, miszerint E. Aliev leleplezett hazugságainak napfényre kerülése után a szakminisztérium közbenjárásával szüntették meg az alaptalan eljárásokat? A válaszokra szükségünk volt, mert sokáig nem értettük, hogy hogyan történhetnek ilyen galád és szürreális események. Most hogy egy rossz "szovjet" replikát láthattunk egy dermedt és szomorú együttes interpretálásában, eltúlzott gesztusokkal, zavaros és kontár dramaturgiai vonalvezetéssel kiölve a romantikus balett valódi üzenetét, buta esetlen és ódivatú technikai megoldásokkal képviseltetve az "új szemléletet", már nem maradt kérdés. Aliev nem a messiás! Egy agresszív és félig sem tehetséges másológép. Mielőtt elcsúsznának a szavaim ki kell jelentsem, hogy minden elismerést megérdemelnek a Magyar Nemzeti Balett művészei!! Elismerés jár a kar és kis szólisták fegyelmezett munkájának!! Elismerés jár Venekei Mariannak aki a Giselle-el behelyettesített "A Vágy villamosa" premierjének napján táncolt a paraszt táncban! Elismerés jár Cserta Józsefnek a heroikus és fegyelmezett küzdelméért, amit egyedül kellett végigcsinálnia! Elismerés jár Csikós Attilának, aki gyönyörű "ruhába" öltöztette a színpadot! Elismerés jár Hilarion és a paraszt pas de deux mindkét szereposztásának! Elismerés jár Kozmér Alexandrának és Oláh Zoltánnak a csodát kereső munkájukért! De ezeknek a magyar embereknek a munkaminősége sosem volt kétséges! E. Alievé viszont kétséges volt! És az is maradt! Illetve még sem:) A számunkra fontos kérdésekre pedig egyértelmű válasz született, E. Aliev személye semmilyen formában sem tudja igazolni mindazokat a szörnyűségeket, amelyeken átráncigálta a Magyar Nemzeti Balettet!! A darab végén mindkét este "elmaradt" a hajnal, - az indokolatlanul túlvilágított második felvonás miatt- az a hajnal ami megmenti Albertet a biztos haláltól! Kívánom, hogy a Magyar Nemzeti Balett életében elérkezzen végre ez a hajnal!
készítette: Attila Kun
A szomszédos országban, Ausztriában ha jól tudom, akkor a balett igazgatók az alábbi sorrendben követték egymást:
Renato Zanella (olasz)
Harangozó Gyula (magyar)
Manuel Legris (framcia).
Az nem baj, ha pályázat útján valaki megnyer egy állást és nem beszéli az illető ország nyelvét, hiszen a bizottság tisztában van a pályázó kvalitásaival. Ellenben az baj és elég nagy baj, hogy az égből idepottyan az opera élére egy miniszteri biztos, aki úgy gondolja ért mindenhez. Keres és talál jogos vagy jogtalan indokot Keveházi Gábor eltávolításához (ez sem baj, ha az indok jogos, de a mai napig nem derül ki egzaktul, hogy Keve eltávolítása jogos). Felmerül több ember neve is vezetőként vagy helyettesként (Hágai Katalin, Volf Katalin, Cserta József). Egyik nap megfelel, majd másnapra kiderül, hogy nem felel meg a miniszteri biztos elképzelésének. Hozzá kell tenni, hogy a miniszteri biztos sem vállalja fel sok esetben döntését, véleményét; a minisztériumra, államtitkárra hivatkozik. Olyan információk látnak napvilágot, hogy a minisztériumban még ősszel voltak egyeztetések az új vezető személyét illetően. Ezek után hogy lehet, hogy egyik napról a másikra valaki megfelel, majd mégsem? Érdekes módon a Magyar Nemzeti Balett „törzstagjaiból” senki nem találtatik alkalmasnak. Viszont itt van egy külföldi balettmester, aki állítólag balettmesternek kitűnő, hiszen ezért hívták ide. A miniszteri biztos kinevezi őt. Miért pont őt? Ha ló nincs, jó a szamár? Netán lehet mozgatni mint a bábut? Érdekes módon a külföldi balettmester kap az alkalmon, elfogadja és már pályázik is a balett igazgatói posztra. Sőt tervez, sütögeti pecsenyéjét, hozza saját embereit, országa, kultúráját, zenéjét, saját koreográfiáját. És szélsőséges esetben a Nemzeti Balett eddig kialakult repertoárját, stílusát, egyéniségét elviheti más irányba. És ki lesz a felelős ha ez megtörténik? Egy jöttment miniszter, államtitkár, miniszteri biztos, külföldi megbízott balett igazgató? (Mielőtt megsértődne valaki a jöttment szó használatán, felteszem a kérdést, egy-két év múlva hol lesznek ezek az emberek?)
Lehet a Magyar Nemzeti Balett élén külföldi, magyarul nem beszélő igazgató, akkor ha pályázik, koncepciót, tervet mutat be, és a pályázatot elbíráló bizottság, grémium érdemesnek tartja a pályázót. De itt nem ez történt. Csak azért, hogy a miniszteri biztos megmutassa ő az úr a házban, keresett valakit.
Egyet értek azzal, hogy vizsgálni, vizsgálódni kell. Egy ilyen hatalmas intézményben mint az operaház, kéz kezet mos, pénz tűnik el, érdekek mozgatják az intézményt a művészi színvonal helyett. De a jelenlegi vezetés idejött, vizsgálódik és nincs kézzel fogható konkrét eredmény. Egy dokumentum nem került nyilvánosságra még, amit az előző vezetés is elismert volna jogos hibaként, hiányosságként. És emellett elküldtek mindenkit, vagy úgy intézték magától menjen el.
Ilyen helyzetben nem kell Eldar Aliev. Nem hiszem el, hogy nincs nála alkalmasabb személy. Szégyellje magát a miniszteri biztos is, aki kinevezi. Hol a felelősség, a megfontoltság, hol vannak az indokok?
Milyen az a vendég aki kitúrja a házigazdát? Ne csak a Keveházi – Aliev személyére gondoljatok, hanem a repertoárra, kultúrára.
Miért kellett ilyen csúnyán elbánni Volf Katalinnal? Ha netalán tényleg olyat tett, ami nem ildomos, közölni kell vele négyszemközt vagy akár a minisztériumban (minthogy az egész ott lett félig lezárva). Hónapokig tartó fegyelmi vizsgálat során mi történt? Meghallgatások, jegyzőkönyvezések? Ha igen, nem lehetett volna két hét alatt elintézni? Miért nem dolgozhatott volna közben folyamatosan? Miért kell elvenni a kedvét a munkától, az együttestől? Miniszteri biztos, államtitkár, megbízott balett igazgató lesz másik, akik ugyanúgy rendet akarnak rakni, és helyette csak tönkre tesznek. De Volf Katalin, Hágai Katalin és az összes többi balettmester helyett nincs másik, ha elmegy, elzavarják, beteggé teszik, ki lesz helyette? Pillanatok alatt tönkre mehet a társulat.
A származásnak nincs köze a jó vagy rossz szándékhoz. Ebből kifolyólag Popova művésznőt nem szabad ezen témakörben megemlíteni, hacsaknem mint lehetséges igazgatót. Határozottan állítom, hogy mind Popova Aleszja, mind Tsygankova Anna világszínvonalon táncol és bízom benne, hogy mindkettőjüket sok alkalommal láthatjuk még.