Gergye Trilógia Maratonja Pannonhalmán folytatódik

Az Első trilógia, a Feltépett múlt a második stációval, az Áldozattal folytatódik.

Gergye Krisztián Társulata - Trilógia Maraton - Passio irreversible (fotó: Kővágó Nagy Imre)

Gergye Krisztián Társulata idén ünnepli létezésének 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból a 2011/2012-es évad egészén átívelő, összesen 14 eseményből, stációból álló performanszsorozatot indítanak, melynek keretében minden egyes előadás egyszeri és megismételhetetlen premiernek számít majd.

Visszatekintve Gergye eddigi munkásságának sodró lendületű, termékeny szakaszára, a műfaji határokat folyamatosan áthágó szellemi frissesség és a maximális alkotói szabadság tekinthető legfőbb követendő irányelvnek. Ennek az alkotói szabadságnak a megőrzése és egyre letisztultabb produktumokban megnyilvánuló artikulációja készteti az alkotót arra, hogy a következő évad során számos eseményt, egyedi performanszokat, happeningeket magába foglaló rendhagyó produkciókat tervezzen.

A társulat új performanszsorozatának megvalósításával, a függetlenséget hangsúlyozva, a kőszínházi repertoárjátszást utánzó művészetgyártás ördögi mechanizmusaiból kíván kilépni. A játszási lehetőségek és a finanszírozási bizonytalanságok arra ösztönzik az alkotót, hogy sokkal inkább megismételhetetlen eseményekkel forduljon a közönség felé, semmint további, késznek tekintett művekkel terhelje az amúgy is túladagolásban szenvedő független kulturális szférát.

Gergye Krisztián az új projekttervvel egy nem szokványos, hosszútávú alkotói módszer kidolgozásába fog, amelynek célja a részek és események összességéből kibontakozó "Opera Amorale" megvalósítása. A projekt címe: Trilógia MaratonA sorozat első, kőszegi állomása után a következőre Pannonhalmán, az Arcus Temporum fesztivál nyitónapján, a tavaly felavatott szabadtéri színpadon kerül sor augusztus 26-án 23 órai kezdettel.

A mottó ezúttal is Andrej Tarkovszkijtól származik: "A tragédia abban rejlik, hogy nem tudunk szabadok lenni, mások számlájára követeljük aszabadságot magunknak, és semmit sem kívánunk tenni mások érdekében, azt feltételezve, hogy ezzel saját szabadságunkról mondanánk le. (...) A szabadság nem más, mint a szeretet nevében hozott áldozat!" A performansz szereplői Ágens, Bakos Éva, Barsi Márton, Boudny Lídia Ágnes, Gergye Krisztián, Madák Zsuzsanna, Makranczi Zalán, Pásztor Tibor, Tárnok Marica, a zenészek Philipp György - aki a zenei szerkesztő is -, Bartek Zsolt, Bella Máté. A jelmezek Béres Móni, a smink, a maszk és a kellékek Károlyi Balázs munkái. A hangért Boudny Ferenc felel, a videót, dokumentációt és vetítést Nay Tilda készíti. A produkció dramaturg konzultánsa Miklós Melánia, pszichológus konzultánsa Csigó Katalin. Produkciós menedzserként Trifonov Dóra, produkciós asszisztensként, a rendező munkatársaként Hajós Eszter közreműködik. Az Áldozat rendezője, koreográfusa, látványtervezője, írója Gergye Krisztián.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG