Láncban táncolnak és utcákon zenélnek

Öt külföldi néptáncegyüttes, valamint pécsi és veszprémi fiatalok közreműködésével zajlik a héten a Pécsi Táncmaraton, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében. A történelmi belváros, valamint a megújult terek muzsikaszóval és bárki számára nyitott táncos félórákkal hirdetik az európai folklór sokszínűségét.

A Nemzetközi Ifjúsági Találkozó és Folkműhely alcímmel illetett eseménysorozat célja, hogy néhány napon át folyamatos jelenlétet biztosítson az európai folklór értékei számára a kulturális fővárosban. A rendezvényre érkező finn, török, litván, bolgár és erdélyi táncosok délelőttönként iskolákban, délutánonként pedig az utcákon és tereken szerepelnek, s igyekeznek megmozgatni a közönséget is. Három este pedig pécsi fiatalokkal kiegészülve adnak műsort a Jókai téren.

Életkép a 2008-as Táncmaratonról (fotó: Pécs2010)

A Pécsi Kulturális Központ, valamint a Mecsek Táncegyüttes Egyesület és a Hagyománytár Alapítvány szervezésében megvalósuló program apropóját a tánc április 29-i világnapja adja - eképp az egyhetes fesztivál is e napon tetőzik. A világnapon 4 órakor Pécs nemrég megnyitott főterét fiatal táncosok százainak kavalkádja veszi birtokba, hogy az aznapi "Lánc-tánc" során egy különleges táncos rítus színterévé varázsolja a Széchenyi teret. A bolgár, török és más európai táncok mellett a közönség a hazai folklór felidézéséből is aktívan kiveheti a részét.

Délután öt órától a Jókai téren lesz látható a külföldi táncosok, valamint a Veszprém Táncegyüttes, a Tanac és a nemrég Pécs2010-nagykövetté avatott Mecsek Táncegyüttes gálaműsora a Tánc Világnapja tiszteletére. Az előadást nemzetközi est követi az Ifjúsági Házban, ahol bárki bekapcsolódhat a résztvevő népek és a hazai nemzetiségek táncait felsorakoztató mulatságba.

Az eseménysorozat résletes programja a Táncmaraton weboldalán olvasható.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG