Párizsban zárta az évadot a KET

A Párizsi Magyar Intézet meghívására a francia fővárosba utazott a Közép-Európa Táncszínház társulata, ahol az intézet kezdeményezésére létrejött Café de la Danse című sorozat keretében az Io sono című előadással léptek fel.

A hazai kortárs táncegyütteseket bemutató sorozat nyári vendégeiként - a Bozsik Yvette Társulat, a Duda Éva Társulat, a MU Terminál és a GoBe Társulat után - 2011. július 1-én, pénteken mutatkozott be nagy sikerrel a csapat a párizsi közönség előtt.

KET Feszt (fotó: Dömölky Dániel)

Az Io sono az aktuális repertoár egyik alappillérét képező előadás, mely azért is fontos a társulat életében, mert a hét táncművész - saját viszonyaikat állítva színpadra - önállóan alkotta az előadást, amelyről így írt a kritikus, Králl Csaba: "Nemesen egyszerű a darab alapkoncepciója: a közös táncok hangulatos, harmonikus szövetét rövidebb-hosszabb szólók tarkítják, ami nagyjából azonos arányban biztosít kiugrási lehetőséget mind a hat táncosnak. Nincs a koreográfia mögé magvas filozófia kényszerítve, hangulatok, képek, érzetek sejlenek fel, esetenként emberi kapcsolatok képeződnek le benne. Olyan darab ez, ahol a maguk lecsupaszítottságában megjelenő mozdulatoknak kell emlékképet hagyniuk."

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG