Prágai sikerek

Tarolt a cseh fővárosban megrendezett New Europe Fesztivalon Arany Virág, Fülöp Ágnes és Grecsó Zoltán.

 

December 3-án Prágában került megrendezésre a többéves hagyománnyal rendelkező New Europe Festival 2009 és Jarmila Jerabkova Award. A rangos eseményre Berrak Yedek az év elején megrendezett Szóló-Duó Fesztiválon bemutatkozott előadók közül válogatta ki a számára érdekes magyar alkotókat, akik így a nemzetközi nevezőkkel együtt vehettek részt a versengésben. Az idei fesztiválon a hét alkotó közül három, Arany Virág és Fülöp Ágnes, a tavalyi Szóló-Duó díjazottjai, valamint Grecsó Zoltán is magyar színekben versenyzett.

A két fordulóból álló fesztivál első szakaszában a résztvevőknek egy előre megszabott zenére - Martin Smolka cseh zeneszerző egyik szerzeményére - kellett koreográfiát készíteniük, melyet a rendezvény első napján mutattak be. A második fordulóban a szakmai zsűri tagjai, név szerint Nina Vangeli, Eva Blazicková, Tomeo Verges, Michael Vincenot és John Ashford a meghívott szólókra voltak újra kíváncsiak.

Grecsó Zoltán, Egyed Bea

A magyar résztvevők már az első este kitűntek a mezőnyben, a második estére pedig igazán sikerült elkápráztatniuk a zsűrit és a közönséget. Arany Virág munkáit is sok fantázia és igényes kimunkáltság jellemezte, azonban a zsűri ezúttal a két másik alkotónak kedvezett: a verseny második helyezettje Fülüp Ágnes Angelwings... That was című szólója és Kánya Katával táncolt Instant című duettje lett, míg az első helyezést Grecsó Zoltán Bachelor Day című szólója és Egyed Beával táncolt Conversation Full of Salt című duettje nyerte.

Az eredményhirdetést követő sajtótájékoztatón a nyertesek meghallgathatták a zsűri nem mindennapi dicsérő szavait a magyar kortárstáncot illetően, melynek keretében elhangzott Ladjánszki Márta és Fehér Ferenc neve is, és a magyar kortárs táncot igazi kuriózumként méltatták. John Ashford elmondta, hogy hazánk érdekes színfolt Európában, amely nagyon fontos része a kortárs táncművészeti szcénának. Szerinte nem létezik az a bizonyos harminc év elmaradás, amelyet a hazai szkeptikusok gyakran emlegetnek, de ha létezne is, akkor sincs szükségünk a nyugati trendek behódoló követésére. Hozzátette, alig várja, hogy jövő áprilisban Magyarországra látogathasson, és segítse a magyar előadásokat a nyugati megmutatkozásban.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Edward Perez és barátai a BJC-ben

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A fiatal New York-i jazz-generáció kiemelkedő bőgőse Oláh Tzumo Árpáddal és Csízi Lászlóval lép fel június 2-án.

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG